Talán hihetetlennek tűnik, de a gondjainkért néha nem csak mi vagyunk a felelősek. Való igaz, mindenki a saját sorsának kovácsa, de olykor más kovácsmester is beleszólhat a mi művünkbe.
Sok esetben azonosulunk a szüleink fájdalmával. – kezdi a magyarázatot Sebestyén Erzsébet Tara kineziológus és családállító. Ez azért van, meg alapvető célunk a családba való odatartozás. Azt hisszük, ha besegítünk és ugyanolyan életet élünk, akkor erősebb lesz a kötelék. Viszont akkor is élhetjük más valakinek a sorsát, ha a család valakitől az odatartozást megtagadja (pl. kitagadás, el nem ismert öngyilkosság). Tehát ha volt a közösségben egy fekete bárány, akkor meglehet, hogy előbb-utóbb leszületik valaki, aki átveszi az ő életét, hogy kitöltse a keletkezett űrt. Tudni kell, hogy a család tagjait egy morfogenetikus mező köti összekötve, ami egyfajta kollektív tudatalatti. És ebben minden információ ott van.
Röviden, ha a családban valamilyen oknál fogva egy energetikai űr marad, azt be kell tölteni, és ez általában egy későbbi leszületés feladata lesz. Viszont akkor is átvehetjük mások életét, ha megoldatlan problémáiban osztozni akarunk (persze tudat alatt). Ezt leggyakrabban a szüleinktől hozzuk, de ritkábban előfordul, hogy a nagyszüleinktől.
Érdekesség, hogy az epigenetika szerint minden külső/belső hatás, a stressz, a dohányzás, mind nyomot hagynak az olyan fehérjemintázatokban, melyek ki-be tudják kapcsolni a géneket, (mivel azok 1/5-e ki-be kapcsolhat). Ezt kiválthatja egy nagyobb változás egy trauma. Például, ha valaki édesanyját egy súlyosabb trauma ért, az átöröklődhet a gyerekére, aki tudat alatt megpróbál besegíteni. Ekkor persze felborul a családi rend, ugyanis a jó akarásával a kicsi (a gyerek) a nagy (felnőtt) felé kerül. Ezért is olyan népszerűek a családállítások, mivel ott tisztázni lehet a szerepeket és a helyükre pakolni.
A lényeg tehát az, hogy bármennyire is nehezen tudjuk elfogadni, de nem születhetünk le tiszta lappal. Apai és anyai ágról is temérdek információt hozunk, és lehetetlen, hogy ezek ne hassanak ránk, az életünkre. Ezek ez „emlékek” persze ott vannak bennünk a párválasztásnál, a problémamegoldásainknál, a személyiségünk alakulásánál, ezért ezek az élet bármely területén akadályozhatnak minket.
Mégis mi a kiút?
A kiutat megtalálni nem könnyű feladat, ámde nem is lehetetlen. Erre valók a családállítások, valamint a kineziológiai oldások. Ez a kettő más-más oldalról vizsgálja és kezeli a problémát, ezért egymás tökéletes kiegészítő terápiája lehet. A különbség köztük leginkább az, hogy családállítás az inkább a lelki, a kineziológia pedig a fizikai síkon hat, ezért olyan eredményes, ha egyszerre mindkettőt igénybe vesszük.
Az oldásokon magát a személyt, a családállításokon pedig az egyént a rendszerében kezeljük. Az, hogy kinek hány alkalomra van szüksége, az változó, de már 1 oldással is igazán jó eredményeket lehet elérni. Persze mindenki maga érzi, hogy mikor jött el az az idő, amikor feloldódtak benne a blokkok. Ez lehet egy, de akár 4-5 kezelés után is.