Mik azok a dolgok, amiket te minden családi utazásotokra becsomagolsz?
Azokat a játékokat, amikkel éppen aktuálisan szeret játszani a kislányom belecsempészve 1-2 újat is, hogy az újdonság ereje is lekösse mondjuk a repülőút/autózás alatt, illetve mesekönyveket, mert ha tehetné, egész nap csak a meséket hallgatná, amiket felolvasok neki. Ezen kívül van egy orvosi neszesszer előre összekészítve, amiben alap gyógyszerek vannak megfázásra és lázra, hiszen sosem lehet tudni, mikor lesz rájuk szükség.

Ha csak az egyik szülő tud éppen elutazni, akkor is ajánlanád a kisgyermekkel való nyaralást, túrázást?
Igen, nálunk többször is előfordult már, hogy kettesben utaztam el a kislányommal, mert a férjem épp nem tudott hozzánk csatlakozni, de ez nem tántorított el és szuper élményekkel gazdagodtunk így is. A legutóbbi svájci utazásnál is az első 3 napot kettesben töltöttük a kislányommal, mert mi kimentünk előre repülővel, és később tudott csak utánunk jönni a férjem autóval.

Ez idő alatt sem unatkoztunk, rengeteg közös kirándulást és túrát csináltunk együtt: voltunk például a Rigi, Stanserhorn és Stoos csúcsoknál különleges felvonókkal és elképesztő panorámájú fogaskerekű vasúttal, jártunk továbbá a híres Grindelwald First kilátónál, ahonnan tettünk egy túrát a gyönyörű Bachalpseehez, valamint a festői Lauterbrunnen települését is felkerestük, mindezt 2,5 nap alatt. Olvass még a témában
Spórolós zseni vagy anyagi csőd? Ők bánnak a legjobban – és ők a legrosszabbul a pénzzel
Ezt hozza 2026. szeptember 1. a numerológia szerint: befelé forduló energiák
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
Ezt hozza 2026. augusztus 28. a numerológia szerint: bátorság és belső erő
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






