Tűzpróba

Barátnőm kislánya tüneményes féléves. „ Főként, ha jókedve van, vagy ha éppen alszik” – jegyzi is meg sokszor Timi. Kíváncsi ibolyakék szemeivel, fültől-fülig vigyorával nehezen hiszem el, hogy vannak rosszabb napjai is.  – Megtennéd, hogy vigyázol rá, amíg beugrok a boltba? – nyomja a kezembe a babakocsi fogantyúját Timi, és már ott is hagy. – Mi baj lehetne? Kicsi Timi laposakat pislogva álomba szenderül, fel sem fog tűnni neki, hogy nincs itt az anyukája. Kutyáját sétáltató idős néni közeledik a járdán – kicsit félrehúzódom, hogy könnyen elférjenek. De ahelyett, hogy tovább mennének a néni gyökeret ereszt mellettünk. – Mennyi idős a kicsike? Egyem azt a pici kis ujjacskáit! – hajol derékig a babakocsiba, és negédes gügyögésbe kezd. – A dédunokám is ilyen szabályos arcú kisfiú… – Ő kislány. – javítom ki, miközben azon imádkozom, hogy a pici lány meg ne rémüljön az idegen láttán. De szerencsé (m) re alszik, mint a tej. – …ő is végigalussza az egész napot. Mondtam is az unokámnak, hogy az ő anyjával nekem rengeteg bajom volt: éjjel-nappal sírdogált, folyton fájt a hasa. De ahogy látom ő tápszeres baba, azért ilyen pufók… – jegyzi meg és kérges ujjaival végigsimít kicsi Timi arcocskáján, aki a váratlan érintéstől összerezzen, tágra nyitja ibolyakék szemeit, majd hangosan tiltakozva sírni kezd. – Mitől ijedtél meg kicsim? Csak nem ébresztettelek fel?  Na, nem is zavarok tovább – levegőzzenek csak tovább kedveském. – hagy magamra a nő az egyre hangosabban sivalkodó félévessel. Tíz percembe telik, amíg megnyugtatom, de valószínűleg ez nem az én sikerem, hanem ő fáradt bele a sírásba. – Na, hogy ment? – érkezik meg végre barátnőm – Jól. –felelem, és így is érzek.
Kicsi Timi tüneményes féléves, csak nem szereti, ha idegenek piszkálják.