Sokáig azt hittem, hogy a kiteljesedés egy célállomás. Hogy egyszer majd elérek valamit – egy bizonyos szakmai szintet, egy bizonyos életszínvonalat, egy bizonyos kapcsolatot –, és akkor végre megérkezem. Majd elégedett leszek, nyugodt, boldog, és nem fog többé az az érzés motoszkálni bennem, hogy valami hiányzik.
Csakhogy az évek teltek, én pedig sorra értem el azokat a dolgokat, amelyekről korábban azt gondoltam, hogy majd boldoggá tesznek. A munkámban sikereket értem el, a magánéletemben is megtaláltam azt a stabilitást, amire mindig vágytam. Kívülről nézve minden rendben volt. Belül azonban gyakran mégis úgy éreztem, mintha egy helyben toporognék.
Nem arról volt szó, hogy boldogtalan lettem volna. Inkább arról, hogy nem éreztem magam közelebb ahhoz az élethez, amit igazán élni szeretnék. És sokáig fogalmam sem volt, miért.
A fordulópontot végül nem egy nagy felismerés, hanem egy kellemetlen kérdés hozta el: tulajdonképpen mit akarok az életemtől? Olvass még a témában
„Apa, miért eszed meg a Télapó sütijét?” – 6 aranyos sztori, amikor a szülők lebuktak
A legjobb húsvéti tojáslikőr recept – hagyományos és vegán alternatívával
„Csak ünnepnapokon ettünk húst” – Mikor jöttél rá, hogy szegényebbek vagytok az átlagnál?
Ez a sütőtökös lasagna az egész család kedvence lesz – még ma próbáld ki
Nem arra kerestem a választ, hogy milyen autót szeretnék vezetni, hol akarok lakni, vagy milyen munkakörben szeretnék dolgozni. Ezek fontos kérdések lehetnek, de rájöttem, hogy valami sokkal alapvetőbb dolog hiányzik.
Egyszerűen nem tudtam megfogalmazni az irányt
Úgy próbáltam haladni, hogy nem volt világos, merre szeretnék menni. Nem csoda, hogy minden út egyformának tűnt.
Mert amikor nem tudjuk, mit akarunk, nagyon könnyű összekeverni a saját vágyainkat mások elvárásaival. Egy előléptetés automatikusan jónak tűnik. Egy magasabb fizetés automatikusan vonzónak. Egy újabb projekt automatikusan lehetőségnek.
De vajon tényleg azok?
Sokáig minden lehetőségre úgy tekintettem, mint valamire, amit meg kell ragadni. Ma már tudom, hogy legalább annyira fontos felismerni azokat a lehetőségeket, amelyek nem nekünk valók.
Ehhez viszont előbb tudni kell, mit keresünk.
Számomra a legfontosabb kérdések végül nem konkrét célok voltak, hanem értékválasztások. Mi fontosabb: a hangzatos karrier vagy a kiteljesedés? Pénzt akarok vagy szabadidőt? Elismerést akarok vagy nyugalmat? Izgalmas életet akarok vagy kiszámíthatót? Szeretnék folyamatosan növekedni, vagy inkább megérkezni valahová?
A meglepő az volt, hogy ezekre a kérdésekre nem mindig azt a választ adtam, amit korábban magamról gondoltam.
Például sokáig azt hittem, hogy rendkívül ambiciózus ember vagyok. Aztán rájöttem, hogy nem a rang vagy a pozíció motivál, hanem a szabadság. Nem azért dolgozom sokat, mert vezető szeretnék lenni, hanem mert szeretném magam beosztani az időmet. Nem a státusz vonz, hanem az önállóság.
Ez óriási különbség.
Mert amíg azt hittem, hogy a karrier a célom, addig olyan lehetőségeket kerestem, amelyek egyre feljebb visznek a ranglétrán. Amikor viszont rájöttem, hogy valójában a szabadságot keresem, hirtelen egészen más utak kezdtek érdekesnek tűnni.
És talán ez volt a legnagyobb tanulság
A lehetőségek ugyanis nem akkor jelennek meg, amikor készen állunk rájuk, hanem akkor vesszük észre őket, amikor tudjuk, mit keresünk.
Ha valaki erdőt akar, nem fogja meglátni a tenger szépségét. Ha pedig a tengert keresi, lehet, hogy elsétál egy csodálatos erdő mellett.
Sokáig azt hittem, azért nem haladok, mert nem dolgozom eleget, nem vagyok elég kitartó, vagy nem találom meg a megfelelő alkalmakat. Ma már inkább azt gondolom, hogy azért éreztem magam elveszettnek, mert nem volt saját iránytűm.
Amióta elkezdtem őszintén feltenni magamnak a kérdést, hogy mit akarok az életemtől, sok dolog megváltozott. Nem lett minden egyszerűbb, és nem kaptam választ minden kérdésre. De sokkal könnyebb döntéseket hozni.
Mert már nem azt kérdezem magamtól, hogy ez egy jó lehetőség-e. Hanem azt, hogy közelebb visz-e ahhoz az élethez, amit valóban élni szeretnék.
