Sokáig azt hittem, hogy a kiteljesedés egy célállomás. Hogy egyszer majd elérek valamit – egy bizonyos szakmai szintet, egy bizonyos életszínvonalat, egy bizonyos kapcsolatot –, és akkor végre megérkezem. Majd elégedett leszek, nyugodt, boldog, és nem fog többé az az érzés motoszkálni bennem, hogy valami hiányzik.
Csakhogy az évek teltek, én pedig sorra értem el azokat a dolgokat, amelyekről korábban azt gondoltam, hogy majd boldoggá tesznek. A munkámban sikereket értem el, a magánéletemben is megtaláltam azt a stabilitást, amire mindig vágytam. Kívülről nézve minden rendben volt. Belül azonban gyakran mégis úgy éreztem, mintha egy helyben toporognék.
Nem arról volt szó, hogy boldogtalan lettem volna. Inkább arról, hogy nem éreztem magam közelebb ahhoz az élethez, amit igazán élni szeretnék. És sokáig fogalmam sem volt, miért.
A fordulópontot végül nem egy nagy felismerés, hanem egy kellemetlen kérdés hozta el: tulajdonképpen mit akarok az életemtől? Olvass még a témában
„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?
„Ha nekem van hobbim: rossz anya vagyok, de ha a férjemnek, akkor ő a szenvedélyének él” – Kettős mérce a nemek között
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a Szűz jegyűekkel
A szorongásod talán nem az ellenséged: a családállítás meglepő magyarázata
Nem arra kerestem a választ, hogy milyen autót szeretnék vezetni, hol akarok lakni, vagy milyen munkakörben szeretnék dolgozni. Ezek fontos kérdések lehetnek, de rájöttem, hogy valami sokkal alapvetőbb dolog hiányzik.
Egyszerűen nem tudtam megfogalmazni az irányt
Úgy próbáltam haladni, hogy nem volt világos, merre szeretnék menni. Nem csoda, hogy minden út egyformának tűnt.
Mert amikor nem tudjuk, mit akarunk, nagyon könnyű összekeverni a saját vágyainkat mások elvárásaival. Egy előléptetés automatikusan jónak tűnik. Egy magasabb fizetés automatikusan vonzónak. Egy újabb projekt automatikusan lehetőségnek.
De vajon tényleg azok?
Sokáig minden lehetőségre úgy tekintettem, mint valamire, amit meg kell ragadni. Ma már tudom, hogy legalább annyira fontos felismerni azokat a lehetőségeket, amelyek nem nekünk valók.
Ehhez viszont előbb tudni kell, mit keresünk.
Számomra a legfontosabb kérdések végül nem konkrét célok voltak, hanem értékválasztások. Mi fontosabb: a hangzatos karrier vagy a kiteljesedés? Pénzt akarok vagy szabadidőt? Elismerést akarok vagy nyugalmat? Izgalmas életet akarok vagy kiszámíthatót? Szeretnék folyamatosan növekedni, vagy inkább megérkezni valahová?
A meglepő az volt, hogy ezekre a kérdésekre nem mindig azt a választ adtam, amit korábban magamról gondoltam.
Például sokáig azt hittem, hogy rendkívül ambiciózus ember vagyok. Aztán rájöttem, hogy nem a rang vagy a pozíció motivál, hanem a szabadság. Nem azért dolgozom sokat, mert vezető szeretnék lenni, hanem mert szeretném magam beosztani az időmet. Nem a státusz vonz, hanem az önállóság.
Ez óriási különbség.
Mert amíg azt hittem, hogy a karrier a célom, addig olyan lehetőségeket kerestem, amelyek egyre feljebb visznek a ranglétrán. Amikor viszont rájöttem, hogy valójában a szabadságot keresem, hirtelen egészen más utak kezdtek érdekesnek tűnni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
