Idén jócskán kaptunk a füllesztő forróságból, így, bár hivatalosan nyári lánynak számítok, én sem győzöm kivárni, hogy lefele kússzon a hőmérő higanyszála. Az ősz több szempontból is az egyik kedvenc évszakom – nem mintha ne lenne a többi is az –, főként, mióta kutyatulajdonos lettem. Imádok ugyanis nagyokat sétálni a kellemesen hűs időben négylábú barátom társaságában, miközben a táj szépen lassan felölti a sárga ezer színében pompázó köntösét. Azért, hogy a te kedvedet is kicsit az őszre hangolhassam, feledtetvén a szomorúságot, amit a nyár végén sokan éreznek, összegyűjtöttem a kedvenc programjaimat, melyet a kutyusommal szoktunk űzni a hűsebb időkben.
3/5 Feltérképezés
Azok számára, akik jobb szeretnek a városban maradni, kiváló program lehet, igazából bármilyen időszakban. Mi a párommal és a kutyánkkal a nagy nyári forróságot kivéve szinte minden adandó alkalommal felkerekedünk, hogy a környező városrészeket felfedezzük, a legkisebb utcákig.
Gyakran hihetetlen meglepetésekben részesülünk, mikor olyan házakat, kerteket vagy utcákat fedezünk fel, amikről álmunkban sem gondolnánk, hogy léteznek kis hazánkban.
Gyönyörű villáktól, mesés japánkerteken át, édes kis kuckókig, szinte minden érdekességgel találkoztunk már. A kutyának pedig különösen jót tesz, ha kimozdulhat a szokványos környezetéből, ugyanis kevésbé lesz bizalmatlan az új környezetben, így utazni is egyszerűbb lesz vele.
Ezt a programot egyébként télen, az Adventi időszakban is imádom, ugyanis lélegzetelállító díszítésekkel szoktunk találkozni, mint ha egy mesevilágba csöppentünk volna!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!