Sosem voltam egy önbizalommal teli ember. Annak ellenére, hogy komoly színpadi múlt van a hátam mögött, a magamba vetett hittel valahogy mindig hadilábon álltam. Ugyanakkor képes vagyok felvenni az „Ide nekem az oroszlánt is” attitűdöt, és olyankor megállíthatatlan tankként teszem a dolgom. Máskor azonban attól is bepánikolok, ha le kell mennem a boltba. Érdekes kettősség ez, de az idő múlásával talán javulnak az arányok a két állapot között, illetve rengeteg önfejlesztő munka után már értem a hátterét azoknak a pillanatoknak, amikor el vagyok veszve. A munkám ráadásul nem igazán arról szól, hogy „nem merek valamit”, így számtalanszor lépem át a komfortzónámat.
Rossz úton jársz
December elején jöttem el otthonról minden előzetes tervezgetés és gondolkodás nélkül, és úgy tűnt, hogy az előttem tornyosuló akadályokat sohasem fogom tudni leküzdeni. A mennyiségük és a nagyságuk is olyan méreteket öltött, mintha az élet azt akarta volna megmutatni, hogy baromira rossz úton járok. Én mégis azt éreztem belül, hogy egyszer meglesz az, amire vágyom, és így vagy úgy, de lehozok mindent, ahogyan eddig is. Vagyis nem volt más választásom, mint hinni magamban, és menni előre az úton.
Vissza a startvonalra
Ehhez azonban meg kellett találnom a startvonalat. Méghozzá úgy, hogy ne befolyásoljon semmi. Szerettem volna egyedül lenni a gondolataimmal, meghallani önmagamat. Annyira vágytam a természet közelségére, mint még talán soha: napsütésre, madárcsicsergésre, finom szellőre. Persze, mikor máskor, ha nem a legnagyobb télben, amikor hótorlaszok miatt jó néhány napig még a települést sem tudtuk elhagyni. Olvass még a témában
„A barátnőm állandóan panaszkodik!” 5 tipp, amivel leállíthatod
TESZTELD! Mennyire vagy zárkózott és ez hogyan hat az életedre?
„A barátnőm 1 órára sem tudja a férjével hagyni a gyerekét” – Friss anyukák, hagyjátok kibontakozni a férjeteket a babával!
Ez a 3 csillagjegy sokkal fiatalabbnak tűnik a koránál – köztük vagy?
Gran Canaria callin’
Egyre csak ért bennem a gondolat, hogy elrepülök egy meleg helyre. Korábban mindig egyénileg utaztunk a férjemmel, de amikor elkezdtem átnézni a célország szállásainak értékeléseit, újra azt éreztem, hogy megfulladok. Képtelen voltam ezzel foglalkozni. Szerencsére volt egy utazási irodánál dolgozó ismerősöm, aki az általam felsorolt paramétereknek megfelelően segített kiválasztani a megfelelő hotelt, az utat pedig percek alatt le is foglaltuk. Gran Canaria rám várt, de odáig el is kellett jutni.
Keresd az idegenvezetőt
Sosem utaztam egyedül repülővel. Ugyan a folyamat ismert volt, de egészen más képet festett az, amikor egyedül álltam a terminál kapujában. Számomra teljesen idegen volt a fapados járatok és – ahogyan írtam – az utazási irodák világa, minden, ami ezzel jár, amíg felülök a gépre. Vagyis jött a szokásos gyomorgörcs: az elképesztő méretű tömegben nem találtam az idegenvezetőt, nem volt világos, hogyan kapom meg a beszállókártyát, mi történik, ha a kézipoggyászomat mégsem fogadja el a légitársaság, vagy ha nem fér bele abba a csodakeretbe. Folyamatosan gyártottam a mindenféle forgatókönyveket a fejemben. Belül remegtem, állandóan a sírás határán álltam. Nyilván eleve nem voltam olyan lelkiállapotban, hogy bármit jól kezeljek.
UFO
A kételyek a szállodában is tovább gyötörtek. Oké, le kéne menni egyedül reggelizni. Most őszintén, ez miért kéne, hogy problémát jelentsen? Giga projekteket menedzselek, ha kell, emberek munkájáért felelek, rendezvényeket szervezek, de egy teljesen egyszerű élethelyzetben leblokkolok. Eleve UFO voltam itt is. Egy olyan nyaralóhelyen, ahova párral vagy családdal érkeznek az emberek, elég furán hat egy egyedülálló lány. Ezt kivételesen nem én fogalmaztam meg. Többen rákérdeztek. Mivel extrém rövid időm volt felkészülni az utazásra, szinte végig dolgoznom kellett. Nyilván ez is feltűnő volt. Elkaptam a lesajnáló pillantásokat, a félmosolyokat. Gyilkos volt annak a lehetőségét felismerni, hogy ez mindig így lesz? Egyedül fogok utazgatni, és kérdő tekintetek sorával fogok mindig találkozni?
Három nap a megváltás
Aztán kb. a harmadik napon elkezdtem belakni a helyet. Persze ezen sokat segített, hogy az óceánparton fekvő kávézó volt a munkaállomásom, és minden nap lehetőségem nyílt órákon át a homokban sétálni. A személyzet úgy figyelt rám, mintha meg kellett volna óvniuk valamitől. Kérdés nélkül hozták a kedvenc kávémat, üdítőmet, ebédidőben figyelmeztettek, hogy enni kéne. Raoulról, a vízimentőről pedig ne is beszéljünk, aki minden félórában gondoskodott arról, hogy egy percre se felejtsem el, hogy mennyire gyönyörűnek tart. Olyannyira kezdtem felengedni, hogy még egy egynapos szigettúrára is befizettem, pedig nem terveztem kidugni az orromat a szállás területéről.
„Fake it till you make it”
Sok mindent tanultam magamról a kint töltött nyolc nap alatt. A sziget megerősített többek között abban, hogy van, amikor néha erőltetni kell, hogy egy olyan szemüveget vegyek fel, amin keresztül máshogyan látom a világot – „Fake it till you make it”. Másrészt ne zuhanjak össze, ha elsőre nem érzek valamihez kellő bátorságot, és nincs olyan, hogy valamit nem merek. Hiszen eddig mindig az nyert bizonyosságot, hogy ha lépsz, a világ is nyit feléd.
Bármennyire vágytam arra, hogy Kanári elhozza a várva várt visszajelzést a helyes irányról, be kell vallanom, hogy semmi ilyen nem történt. De hatalmas lendületet adott, és jó érzést, hogy egyedül, a világ egy másik pontján sem voltam elveszve, és voltak emberek, akikre számíthattam. Talán az önbizalom nem is egy konstans valami, és lehet, hogy tanulható. Egy biztos, más választásom nincs, mert a komfortzónámat tejútrendszernyi messzeségben hagytam el az elmúlt hónapokban.
