– Dehogynincs. Mondd el. Kérlek. – nézett kérlelően a nőre, akit mindenkinél jobban szeretett. A félreérthetetlen pillantás meg is tette a hatását:
– Túl késő… Ennyi idős fejjel nem állhatok be táncolni. Azt hinnék megbolondultam – mosolyodott el, homlokáról eltűntek a gond szántotta mély barázdák.
– Táncolni szeretnél? Ahhoz sosincs túl késő… – ragadta karon Béla bácsi, és korát meghazudtoló frissességgel pörgette-forgatta körbe-körbe.
Olvass még a témában
Azóta a helyi néptánccsoport oszlopos tagjai. Nyugdíjasként mindenük megvolt: lakás, autó, gyerekek, unokák, biztos egzisztencia – és egy olyan tevékenység, ami mindkettőjüket boldoggá tette.
