Azokra az évekre, amikor a legfőbb gondjuk maximum az lesz, hogy mit készítsenek el közösen ebédre, vagy melyik bevásárlóközpontba menjenek el beszerezni az alapanyagokat. De ezek az évek sehogy sem akartak eljönni. Egyszerűen nem találták a helyüket. Nem igazán tudtak mit kezdeni azzal a töménytelen sok szabadidővel, ami hirtelen rájuk szakadt a semmiből. Emiatt aztán ahelyett, hogy boldogan éldegéltek volna, egyre feszültebbé és morgolódóbbá váltak, ami heves viták kirobbanásához vezetett. Szó szót, sértés sértést követett, mígnem elhangzott az, ami 45 évnyi házasságuk alatt sohasem:
– Rád pazaroltam az életemet… Mikor nekem más álmaim, terveim voltak – zokogta az asszony, és beviharzott a szobába, magára csapva az ajtót.
Béla bácsi dermedten nézett utána – mintha kést döftek volna a mellkasába, alig kapott levegőt. Jó pár percbe telt mire felocsúdott, tudta nem jól van ez így, ezért összeszedte minden bátorságát, óvatosan benyitott a szobába, ahol a felesége könnyeit törölgetve próbált úgy tenni, mintha éppen a ruhák kivasalása lenne a legfontosabb dolog a számára. Olvass még a témában
– Mik azok a tervek Évikém? Én nem tudtam… Soha nem mondtál róluk semmit.
