„A tanárom meglátott bennem valami különlegeset” – Igaz történetek

Egy jó tanár nem csak tanít, de nevel, támogat, meghallgat és a jó irányba terel. A különböző internetes felületeken rengetegen osztanak meg szívmelengető emlékeket azokról a tanárokról, akik nélkül ma nem lennének azok, akik. Ezekből válogattunk most néhányat.

„Meglátta bennem a lehetőséget”

„Sosem voltam különösebben jó tanuló. 15 évesen felvettem egy Vizuális kommunikáció nevű tárgyat, mert illett a tanmenetembe, és őszintén szólva azért is, mert elég könnyűnek hangzott. Ez volt az az óra, ahol felfedeztem a tervezés iránti szenvedélyemet.

A nő, aki tartotta az órát, életem első olyan tanára volt, aki meglátott bennem valami különlegeset, és azt éreztette velem, hogy nem vagyok teljesen hülye, csak éppen más.

Ez egy fél élettel ezelőtt történt, de máig úgy gondolok rá, mint a mozzanatra, ami beindította a fogaskerekeket. Végül művészeti diplomát szereztem, és ma egy független lemezkiadó kreatív osztályát vezetem.” – Linda, 37 éves.

Életmentő figyelem

„Tizedikben az irodalomtanárunktól azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk valamit minden nap egy füzetbe, bármiről, amiről éppen gondolkodunk. Abban az évben később klinikai depresszióval diagnosztizáltak, de ekkor még magam sem tudtam, mit érzek, vagy mi a baj velem. Össze-vissza írogattam az érzéseimről, sötét gondolataimról a füzetben, mert azt gondoltam, úgysem fogja megnézni, vagy ha igen, nem érdekli majd. De egy napon megkért, hogy óra után maradjak, és négyszemközt, hogy ne hozzon zavarba a többiek előtt, az iskolai pszichológushoz irányított.

Neki köszönhetem, hogy megfelelő segítséget kaptam, és őszintén azt hiszem, hogy ez megmentette az életemet.

Öt éve végeztem a középiskolában, de nemrég összefutottam vele egy bevásárlóközpontban, és még mindig emlékezett a nevemre. A világot jelentette nekem, hogy még tudta, ki vagyok, és szó szerint az életemet jelentette, hogy akkor észrevette, baj van, és a segítségemre sietett.” – Vivi, 25 éves.

„Az ő kezét fogtam a legnehezebb napokon”

„Egy egyetemi tanárom segített átvészelni életem legnehezebb napjait. Színház szakos voltam, és először kezeskedtem egy nagyobb produkció színpadi menedzsmentjéről, amikor a bemutató előtti héten váratlanul meghalt az apám. Éppen időben érkeztem vissza az egyetemre, hogy megcsináljuk a bemutatót, de össze voltam omolva.

Egy professzornőm azonban végig mellettem állt, biztatott, bátorított, és annyi szeretetet és támogatást adott, amivel sikerült átvészelnem azokat a napokat.

Ha kellett, fogta a kezem, ha kellett, lökött rajtam egyet, és a mai napig biztos vagyok benne, hogy ha ő nincs, nem fejezem be a főiskolát.” – Márk, 31 éves.

A tanár, aki elérhetővé tette az elérhetetlent

„Nyolcadik végén megnyertem egy ösztöndíjat, ami kifizette egy nagyon előkelő nyári énektábor díjának a felét. A családomnak azonban mindig is anyagi nehézségei voltak, és képtelenek lettek volna előteremteni a tandíj másik felét.

Biztos, hogy nem jutok el a táborba, ha nincs a kórusvezetőm, aki saját zsebéből fizette ki a hiányzó összeget, mert hitt a tehetségemben, és mert azt mondta, sokat tanulhatok itt. 

A mai napig nem találkoztam nála fantasztikusabb tanárral és csodálatosabb nővel, mint amilyen ő.” – Alexandra, 26 éves.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!