„Meglátta bennem a lehetőséget”
„Sosem voltam különösebben jó tanuló. 15 évesen felvettem egy Vizuális kommunikáció nevű tárgyat, mert illett a tanmenetembe, és őszintén szólva azért is, mert elég könnyűnek hangzott. Ez volt az az óra, ahol felfedeztem a tervezés iránti szenvedélyemet.
A nő, aki tartotta az órát, életem első olyan tanára volt, aki meglátott bennem valami különlegeset, és azt éreztette velem, hogy nem vagyok teljesen hülye, csak éppen más.
Ez egy fél élettel ezelőtt történt, de máig úgy gondolok rá, mint a mozzanatra, ami beindította a fogaskerekeket. Végül művészeti diplomát szereztem, és ma egy független lemezkiadó kreatív osztályát vezetem.” – Linda, 37 éves.
Életmentő figyelem
„Tizedikben az irodalomtanárunktól azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk valamit minden nap egy füzetbe, bármiről, amiről éppen gondolkodunk. Abban az évben később klinikai depresszióval diagnosztizáltak, de ekkor még magam sem tudtam, mit érzek, vagy mi a baj velem. Össze-vissza írogattam az érzéseimről, sötét gondolataimról a füzetben, mert azt gondoltam, úgysem fogja megnézni, vagy ha igen, nem érdekli majd. De egy napon megkért, hogy óra után maradjak, és négyszemközt, hogy ne hozzon zavarba a többiek előtt, az iskolai pszichológushoz irányított.
Neki köszönhetem, hogy megfelelő segítséget kaptam, és őszintén azt hiszem, hogy ez megmentette az életemet.
Öt éve végeztem a középiskolában, de nemrég összefutottam vele egy bevásárlóközpontban, és még mindig emlékezett a nevemre. A világot jelentette nekem, hogy még tudta, ki vagyok, és szó szerint az életemet jelentette, hogy akkor észrevette, baj van, és a segítségemre sietett.” – Vivi, 25 éves.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!