Anyámmal, nagynénémmel és nagymamámmal nézegettem régi képeket és találtam egyet, amin - fiatalon - egy jóképű sráccal áll karöltve. Viccesen kérdeztem, hogy hoppá, ki volt ez a csinos fiatalember, csak nem egy régi szerelem? Anyám azt mondta nem, csak egy évfolyamtárs volt egyetemről, amikor viszont másnap kettesben voltunk, elmondta, hogy hatalmas szerelem volt, csak a fiú külföldre költözött és ott sajnos fiatalon meghalt. Mikor kérdeztem, miért tagadta le ezt a nővére és az anyja előtt, annyit mondott: „Csak akkor hazugság, ha joguk van tudni.” Azóta ez sokszor eszembe jut. Teljesen megértem, hogy mogorva nagymamám és pletykás nagynéném előtt nem akart erről beszélni és azóta nincs lelkiismeret-furdalásom, ha valaki olyannak füllentek, akinek „nincs joga tudni”.