A szülői szerepvállalás nem egyszerű, és bár a kisgyermekkori dackorszakok kihívásait sokan szeretnék gyorsan maguk mögött hagyni, az élet hamar bebizonyítja, hogy a gyermek felnövekedésével újabb, még összetettebb feladatokkal kell szembenézni. Minden korosztálynak megvannak a maga sajátos kihívásai, de a felnőttkor küszöbén álló fiatalokkal való megfelelő kommunikáció talán az egyik legnagyobb feladat a szülők számára.
A fiatalság lendülete és impulzivitása gyakran ellenállást vált ki, miközben a szülők remélik, hogy közel kerülhetnek gyermekükhöz anélkül, hogy eltávolodnának egymástól. De miként érhetjük el azt, hogy kapcsolatunk a lehető legjobban fejlődjön, és hogyan tehetünk érte? Az alábbiakban erre próbálunk választ adni.
Hello, új szereplők az életükben
Amint a gyermekek tinédzserkorba lépnek, családjuk mellett más közösségek is egyre nagyobb befolyással lesznek életükre, így a barátoknak, osztálytársaknak hirtelen kiemelt jelentősége lesz. Ezek az új kapcsolatok nemcsak hogy időigényesek, hanem gyakran teljesen új nézőpontokat is hoznak be a gyermek életébe, amelyekkel a szülőknek is meg kell ismerkedniük és dolgozniuk velük. Olvass még a témában
Iszonyú főnökök, akik nem csak a filmekben léteznek – Felismered őket?
5 figyelmeztető jel, hogy a menstruációs fájdalmad mögött endometriózis állhat
Így lehetsz kiegyensúlyozottabb pozitív pszichológiával. Páli-Apostol Klaudia pszichológus válaszol
A következő csillagjegyek a legjobb emberismerők – a jóságot és az álságos tulajdonságokat is egyből kiszúrják
Az új emberek, élmények hatására a serdülők formálják saját identitásukat; ezzel jelentősen átalakítva azt a világképet, amely a családban eddig kialakult.
Fontos tehát, hogy a szülők nyitottak maradjanak, és ne reagáljanak elutasítóan ezekre az új hatásokra. Ez segíti nemcsak a fiatal érdeklődési köreinek megértését, hanem hozzásegít egy olyan közös álláspont kialakításához, amely mindkét fél igényeit kielégíti.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





