Ha szeretjük egymást, miért nem megy?
34 éves voltam már, amikor olyan élethelyzetbe kerültem, hogy elkerülhetetlenné vált a foglalkozás a saját, belső önképemmel és azzal, hogy mit is várok pontosan egy kapcsolattól.
Egy új és nagyon intenzív szerelemben voltam, ahol az érzelmeink valódisága senki számára nem volt kérdés, valamiért azonban mégis nagyon gyakoriak voltak a konfliktusok. Olyan érzés volt, mintha egy hullámvasúton ültünk volna, ahol az egyik napon a legmélyebb és legőszintébb szerelmet éljük meg, a másik nap pedig a pokol olyan bugyraiba merülünk alá, aminek addig a létezéséről sem tudtunk.
A sokadik ilyen érzelmi hullámvölgy után eldöntöttük, hogy ez így nem mehet tovább. Mindketten biztosan tudtuk, hogy a jelenlegi kapcsolatunk egyikünk mentális egészségének sem tesz jót, és hogy ez az állapot nem fenntartható. Be kellett látnunk, hogy ha a dolgok nem változnak, bármennyire szeretjük is egymást, jobb, ha külön utakon folytatjuk. És azt is, hogy a változásra az egyetlen esélyünk az, ha aktívan teszünk önmagunk és egymás mélyebb megértéséért. Ekkoriban kezdtem el olvasni egy könyvet a kötődési mintázatokról. Olvass még a témában
„Már belenyugodtam, hogy egyedül maradok, amikor találkoztunk” – Szerelmi történetek 45 felett
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
„Akkoriban nem éreztem, hogy kihasznál” – a majdnem-kapcsolatok keserű igazságai
A fiatal szinglik 77 százaléka így talál szerelmet – nem az online társkereső a megoldás
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
