A Kos az egyik leghevesebb csillagjegy: ha valamit a fejébe vesz, akkor sem visszafogni, sem az útjába állni nem érdemes, úgyis véghezviszi, amit akar. A zodiákus első jegye sok rétegnyi védelem alatt rejtegeti valódi énjét, ami viszont szinte minden esetben igazán kedves meglepetés. Ez az érdekes és titokzatos személyiség nemcsak arról híres, hogy nyers és fejjel megy a falnak, hiszen sokkal több jó jellemvonása van.
Nézzük, mi az az öt meglepő tulajdonság, ami jellemző a Kosokra.
4/5 A szerelemben „mindent vagy semmit” a mottója
Mikor a Kos szerelembe esik, az számára valódi sötét verem, hiszen alapból tüzes érzelmeik még inkább felkorbácsolódnak. Gondoskodó partnerek, akik nem félnek az elköteleződéstől, viszont ha úgy érzik, hogy ezt visszafelé nem kapják meg, viselkedésük könnyen megváltozhat.
A Kos spontán, imádja a kalandokat és a szerelmet is annak fogja fel, így párjának nincs mellette egyetlen unalmas perce sem. Szenvedélyes szerető, rendkívül odaadó és partnerét nem fél a tenyerén hordozni. Talán kissé túlságosan is vehemens, így szenvedélyessége a kapcsolat elején olykor kissé elijesztheti imádata tárgyát.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!