Egyre szembetűnőbb, hogy a fiatalabb generáció másféle nehézségekkel küzd, mint elődeik.
A tiltás hatásai
Amióta betiltották az iskolákban a telefonokat azt figyeltük meg a kollégákkal, hogy a gyerekek a szünetben újra szaladgálnak, beszélgetnek, játszanak, fociznak az udvaron. Előtte csak a telefonjaikat nyomkodták. A tanulmányi eredményeiken nem látjuk még a hatást, de már az nagy haladás, hogy szünetekben szóba állnak egymással.
Utolsókból lesznek az elsők
47 éves vagyok, tehát az X generáció és a Millenniallok közé beékelődött korosztályból származom. Bármiféle nosztalgikus elfogultság és „régen minden jobb volt” felfogás nélkül állíthatom, hogy a mai középiskolások nincsenek azon a szinten, mint mi voltunk. Nem azt mondom, hogy butábbak, azt mondom, hogy nem tudnak olyan szinten összpontosítani. Sokkal több információ jut el hozzájuk és sokkal hamarabb, de paradox módon sokkal kevésbé képesek feldolgozni. Viszont barátságosabbak és toleránsabbak, mint mi voltunk: sokkal elfogadóbbak például más etnikumú vagy valamilyen fogyatékossággal élő osztálytársaikkal, mint az idősebb korosztály volt. (Hozzátenném, hogy én ezt tapasztalom a fővárosban, de egy vidéken tanító kollégám pont az ellenkezőjét látja: ő azt mondja, hogy náluk rosszabb a bullying és a kirekesztés most, mint régebben.) Olvass még a témában
Ne lepődj meg, ha a szüleid beadják a válópert: friss kutatás világít rá az okokra
Egyre több nő mond nemet a húsra – de miért nem követik őket a férfiak?
Ez az emberi tulajdonság idegesít legjobban a csillagjegyed szerint
4 édeskés zöldség, ami helyettesíti a csokit – ráadásul a fogyásban is segítenek
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




