A sírni hagyás módszerét gyakran tekintik a modern gyereknevelés egyik paradigma váltásának. Az 1900-as évek elején jelent meg a szülőségi tanácsadás részeként, amikor az önálló alvás promoválása előtérbe került. A módszert kezdetben annak tudatosítására ajánlották, hogy a gyermekek képesek legyenek önmagukat megnyugtatni és elaludni, mindezt a szülői jelenlét minimalizálásával.
Az idők során számos pszichológus és gyermekgyógyász véleménye megosztotta, míg végül több kutatás is alátámasztotta, hogy bár rövid távon hatékony lehet a gyors elaltatás, hosszú távon káros hatással lehet a gyermek érzelmi és szociális fejlődésére.
Az érzelmi kötődés és bizalom sérülése
A csecsemők sírása valójában a kommunikáció egyik elsődleges formája, amellyel igénylik a szülői figyelmet és támogatást. A sírni hagyás során a gyermek azt tanulhatja meg, hogy a segítségre vonatkozó kérése nincs meghallgatva, ami negatív hatással lehet az érzelmi kötődés kialakulására. Olvass még a témában
A pszichológiai kutatások kimutatták, hogy az első években kialakított bizalmi kapcsolat kulcsfontosságú a későbbi életre vonatkozóan, befolyásolja a személyiségfejlődést és az önértékelést.
Ezen túlmenően, a hagyományos nézetekkel szemben, amelyek azt állítják, hogy a gyerek „manipulálja” a felnőtteket, a modern pszichológia szerint a csecsemők alapvetően az alapvető szükségleteik kielégítésére fókuszálnak – éhség, fájdalom, magány. Ha ezekre az igényekre nem reagálnak, az akár hosszú távú stresszt is okozhat, amely a fiziológiai fejlődésükre is kihat.
