Szeretem a munkám és úgy érzem, jó is vagyok benne. Azt csinálom, amit szeretek, élvezem és tetszik, hogy – csúnya kifejezéssel élve – sínen van a karrierem. Ez a siker viszont a párkereséskor valahogy mindig inkább hátránynak bizonyult eddig.
Ha egy randi alkalmával kiderül egy nőről, hogy az eszével keresi a kenyerét, a férfiak legtöbbször nem értékelik. Vannak, akik vállat vonnak és nem foglalkoznak vele, ezek általában azok az úriemberek, akik szerint a nő dolga nem az, hogy intelligens legyen, hanem hogy főzzön, mosson és gyereket neveljen. A másik halmazt pedig azok a férfiak alkotják, akik egyből versenytársat látnak bennem. Egyszer egy – egyébként intelligens és tájékozott – fiú alig merte bevallani, hogy ő „csak” asztalos. Mintha azáltal, hogy én szellemi munkát végzek, automatikusan le is nézném azt, aki kétkezi munkával keresi a kenyerét. Pedig ez természetesen nincs így.
Az köztudott, hogy a férfiak többsége sajnos nem értékeli, sőt, egy részük egyenesen kerüli az okos nőket. Mintha ettől a teremtés koronái kevésbé éreznék magukat férfiasnak.
Már születésüktől fogva beléjük nevelik, hogy sikeresnek kell lenniük, ami nagy nyomást helyez rájuk. A kislányoknak elég szépnek lenniük, akik majd nővé cseperedve háziasszonyok és anyukák lesznek, a kisfiúkból viszont családfő és családfenntartó válik. Úgy belénk verik ezt az elavult sémát, hogy egy férfit szinte megijeszt egy sikeres nő.
Konkurenciát lát benne, megszólja, amiért a család helyett a karriert választotta – pedig ez szinte sosem így van – és úgy érzi, ő egy ilyen nőnek sosem lehet elég jó. Ment már tönkre kapcsolatom amiatt, hogy az akkori barátom huzamosabb ideig nem talált munkát. Természetesen nem az történt, hogy emiatt elhagytam, hanem ezáltal anyagilag megnőtt köztünk a szakadék és őt annyira frusztrálta, hogy nem tud eljönni velem nyaralni vagy vacsorázni, stb., hogy ő maga lépett ki a kapcsolatból. Gondoljunk bele, hogy fordított esetben is ez történt volna? Szinte biztos, hogy nem.
Sajnos azt is beléjük nevelik, hogy ők okosabbak. Mindig, mindenben. Ha egy nő le mer állni vitatkozni egy férfival, egyből agresszív, okoskodó némbernek bélyegzik, viszont egy nőnek mindig kötelessége végighallgatnia egy férfi tudálékos, leereszkedő monológját, akkor is, ha egyértelmű, hogy a nő ért jobban az adott témához.
Egyszer egy randin egy fiú fel akart vágni nekem és mondott valamit egy küzdősporttal kapcsolatban, amiről tudtam, hogy téves, és ezt meg is mondtam neki. Először lekezelően elnevette magát, mondván, honnan tudhatnám én ezt. Mondtam neki, hogy évekig dolgoztam a legnagyobb magyar online küzdősport portálnak és több cikket is írtam erről. Ezután már nem nevetett, de egyre erélyesebben ismételgette igazát, pedig láttam rajta, hogy már ő maga sem biztos abban, amit mond. Mondanom sem kell, nem volt több randi. Feltételezem, hogy hozzá volt szokva, hogy előadja magát a lányoknak, akik csak mosolyogva bólogatnak a monológjaira és egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy egy nő, aki jártasabb a témában, kijavítsa.
James Cameron, a Titanic híres rendezője mondta egyszer, hogy a független, erős nőket szereti, de „velük az a baj, hogy nincs szükségük rád.”
És ebben teljes mértékig igaza van. Hiszen egy sikeres, független nő nem fog egy olyan kapcsolatban maradni, amiben nem érzi jól magát, hanem egyszerűen kilép belőle. Mivel anyagilag nincs rászorulva a párjára, ezt könnyen megteheti és ez a férfiaknak nem tetszik. Mintha ettől ők kevésbé lennének férfiasak.
Úgy tűnik, egy sikeres nőnek csak hasonló szociális státuszú férfinál van esélye, akit nem frusztrál az, hogy a párja hol tart az életben.
Kép forrása: pexels.com