A rózsaszín árnyalat valójában nem létezik: hogyan látjuk mégis?

A rózsaszín egy élénk, merész és vidám szín, és története hosszan nyúlik vissza a kultúránk történetébe. Már Homérosz Odüsszeiájában (Kr. e. 800) is szerepel, és a 18. századi európai felsőbb osztály - férfiak és nők egyaránt - körében divatos volt az árnyalat, mint a stílus és a luxus szimbóluma. Elvis Presley rózsaszín Cadillac-et vezetett, és az egykori first lady, Mamie Eisenhower bőségesen használta a rózsaszínt mind az öltözködésében, mind a Fehér Ház dekorációjában.

Egy probléma van csak: a rózsaszín nem létezik!

Ha egy pillanatra figyelmen kívül hagyjuk a kvantummechanika furcsa világát, a fényt elektromágneses sugárzásként írhatjuk le, amely különböző hullámhosszúságokban érkezik. Ennek a sugárzásnak egy szűk spektrumát érzékeljük látható fényként. A frekvenciaspektrum alsó végén a vörös fény, a felső végén pedig az ibolyaszínű fény található.

A probléma az, hogy a fény egy olyan spektrumon érkezik, amelynek a végei nem kapcsolódnak össze. Ha a tárgyakat, például az almákat, a spektrumon a kicsiktől a nagyokig sorba rendezzük, akkor középen vannak a közepes méretű almák. De nem tudjuk a nagy és a kicsi tulajdonságát új módon kombinálni, hogy egy nagy-kicsi almát hozzunk létre, amely különbözik a közepes méretű almától. Ugyanez igaz a színekre is. A vörös és az ibolya közötti középső pont valahol a zöld tartományban van, de nincs olyan fény, amely a színkörön a vörös és az ibolya közötti területeknek megfelelne. Bizonyos értelemben ezek képzeletbeli színek (ezért nincsenek rózsaszín vagy magenta színű lézerek).

Az agy és a tudat hozza létre a színt?

Nincs olyan fényfrekvencia vagy hullámhossz, amely megfelel annak, amit rózsaszínnek vagy magentának látunk. Nem csoda tehát, hogy a tudósok feltették már a kérdést: létezik egyáltalán a rózsaszín? Természetesen a tudomány nagyon sokat tud a fényről, és arról, hogy hogyan érzékeljük azt: a rózsaszín vagy a magenta árnyalatait látjuk, amikor vörös és ibolyaszín (vagy kék) fényt érzékelünk egymás közelében. Erről nincs tudományos vita.

Ez a kérdés azonban rávilágít egy mélyreható aspektusra rólunk, emberi lényekről: amit érzékelünk, az nem a minket körülvevő külső világ, hanem az agyunk értelmezése. Vagyis a rózsaszín, mint fény nem létezik, csak olyan fény, amit az agyunk rózsaszínnek fog fel.

Az érzékelést hagyományosan úgy írják le, mint az érzékszervi receptorok ingerlése által létrehozott egyetlen élményegységet. A kutatások jelenlegi állása azonban már nem támasztja alá ezt az elképzelést, mivel az élmények és a tudatosság nem közvetlenül az érzékszervi receptorokból származnak. Érzékelhetünk dolgokat anélkül, hogy tudatában lennénk, mit érzünk. Ahogy pedig a rózsaszín árnyalat is mutatja, amit tudatosítunk, nem egyszerűen az érzékszerveink által felvett dolgok összessége.

A tapasztalataink – vagyis amit érzékelünk – az elménk által erősen feldolgozott és megszűrt értelmezések, amelyeket az agyunk ad nekünk. Így szemlélve az érzékelések a külső ingerekre adott fiziológiai válaszok. Egyszerűbben fogalmazva, az érzetek azt jelentik, ahogyan a testünk reagál a minket körülvevő világra. Az érzékelés viszont az, ahogyan megtapasztaljuk a világunkat – és benne például a rózsaszínt.

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!