A rózsaszín egy élénk, merész és vidám szín, és története hosszan nyúlik vissza a kultúránk történetébe. Már Homérosz Odüsszeiájában (Kr. e. 800) is szerepel, és a 18. századi európai felsőbb osztály – férfiak és nők egyaránt – körében divatos volt az árnyalat, mint a stílus és a luxus szimbóluma. Elvis Presley rózsaszín Cadillac-et vezetett, és az egykori first lady, Mamie Eisenhower bőségesen használta a rózsaszínt mind az öltözködésében, mind a Fehér Ház dekorációjában.
Egy probléma van csak: a rózsaszín nem létezik!
Ha egy pillanatra figyelmen kívül hagyjuk a kvantummechanika furcsa világát, a fényt elektromágneses sugárzásként írhatjuk le, amely különböző hullámhosszúságokban érkezik. Ennek a sugárzásnak egy szűk spektrumát érzékeljük látható fényként. A frekvenciaspektrum alsó végén a vörös fény, a felső végén pedig az ibolyaszínű fény található.
A probléma az, hogy a fény egy olyan spektrumon érkezik, amelynek a végei nem kapcsolódnak össze. Ha a tárgyakat, például az almákat, a spektrumon a kicsiktől a nagyokig sorba rendezzük, akkor középen vannak a közepes méretű almák. De nem tudjuk a nagy és a kicsi tulajdonságát új módon kombinálni, hogy egy nagy-kicsi almát hozzunk létre, amely különbözik a közepes méretű almától. Ugyanez igaz a színekre is. A vörös és az ibolya közötti középső pont valahol a zöld tartományban van, de nincs olyan fény, amely a színkörön a vörös és az ibolya közötti területeknek megfelelne. Bizonyos értelemben ezek képzeletbeli színek (ezért nincsenek rózsaszín vagy magenta színű lézerek).
Az agy és a tudat hozza létre a színt?
Nincs olyan fényfrekvencia vagy hullámhossz, amely megfelel annak, amit rózsaszínnek vagy magentának látunk. Nem csoda tehát, hogy a tudósok feltették már a kérdést: létezik egyáltalán a rózsaszín? Természetesen a tudomány nagyon sokat tud a fényről, és arról, hogy hogyan érzékeljük azt: a rózsaszín vagy a magenta árnyalatait látjuk, amikor vörös és ibolyaszín (vagy kék) fényt érzékelünk egymás közelében. Erről nincs tudományos vita.
Az érzékelést hagyományosan úgy írják le, mint az érzékszervi receptorok ingerlése által létrehozott egyetlen élményegységet. A kutatások jelenlegi állása azonban már nem támasztja alá ezt az elképzelést, mivel az élmények és a tudatosság nem közvetlenül az érzékszervi receptorokból származnak. Érzékelhetünk dolgokat anélkül, hogy tudatában lennénk, mit érzünk. Ahogy pedig a rózsaszín árnyalat is mutatja, amit tudatosítunk, nem egyszerűen az érzékszerveink által felvett dolgok összessége.
A tapasztalataink – vagyis amit érzékelünk – az elménk által erősen feldolgozott és megszűrt értelmezések, amelyeket az agyunk ad nekünk. Így szemlélve az érzékelések a külső ingerekre adott fiziológiai válaszok. Egyszerűbben fogalmazva, az érzetek azt jelentik, ahogyan a testünk reagál a minket körülvevő világra. Az érzékelés viszont az, ahogyan megtapasztaljuk a világunkat – és benne például a rózsaszínt.