Görögországnak van egy kevéssé ismert és még kevésbé látogatott területe. Mélyen a szárazföld belsejében, a világ többi részétől hegyekkel elzárva terül el Agrafa régiója.
Neve görögül szó szerint „íratlan”-t jelent, mert amikor a bizánci írnokok először találkoztak a régióval, túl távolinak találták ahhoz, hogy feljegyezzék a térképeikre, és agrafaként – feltérképezetlen területként – jelölték meg. Az oszmánok is túlságosan megközelíthetetlennek találták a területet ahhoz, hogy ellenőrizzék, így Agrafa egyike lett Görögország azon kevés területeinek, amelyek soha nem kerültek oszmán megszállás alá.
Az agrafiotok, a régió ellenálló, önálló gondolkodású lakói ezt a kvázi függetlenséget használták fel arra, hogy földjüket forradalmi tevékenység központjává műveljék. Itt született a legendás függetlenségi harcos, Antonis Katsantonis, és Georgios Karaiskakis forradalmi vezető is Agrafát használta bázisként az oszmán csapatok elleni küzdelemre.
A festői szépségű, ám nehezen megközelíthető terület számára az elszigeteltség a múltban egyet jelentett a biztonsággal, mára azonban egyre kevesebb lehetőséget biztosít, ami miatt a területet sokan kényszerülnek elhagyni.
„Amikor fiatalabb voltam, az itteni iskolának 70 diákja volt. Mindenki egy szobában!” – mondta egy helyi lakos, Dino a BBC újságírójának. „Telente nehéz volt. Nem volt kandallónk, csak kályhánk. Minden diák hozott egy fahasábot az órára, hogy meleget csináljunk. Most nincsenek tanulók. Az iskolát 20 éve bezárták.”
A történelem megtépázta
A második világháború alatt a régió a nácik kezére került, ők voltak talán az első megszállók, akik ténylegesen elfoglalták Agrafát.
„Bizonyára a régi pásztorösvényeken jártak a hegyeken át” mondta Dino. „Amikor megláttuk őket, mindenki elszalad és elbújtunk a barlangokba. Két napig maradtak, aztán felgyújtották a falut.”
A 20. században sok helyi lakos hagyta el a régiót, és letelepedett Görögország nagyvárosaiban, valamint az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Németországban, így próbáltak megmenekülni a térségben uralkodó borzasztó szegénység és lehetőségek hiánya elől. A térségből való kivándorlás először az 1920-as években kezdődött, és a hatvanas évekre a régió csaknem teljesen kihalt.
Napjainkban a „görög Svájcnak” is nevezett térség környékén, az Alpokra emlékeztető hegyekben számos drága és elegáns síkomplexum épült fel, de Agrafában egy sem.
Végül is ez Agrafa – íratlan föld. Az 1950-es évekig nem végeztek itt hivatalos népszámlálást (ma mindössze 11 000 a lakosainak száma), az áram csak az 1980-as években ért ide, és sok falu még mindig aszfaltozott utakra vár.
Áldás és átok
„Ez az elszigeteltség áldás és átok volt Agrafa számára” – mondta a BBC-nek egy másik helyi lakos, Thomas Ntavarinos.
„Megőrzött egy hagyományos életmódot, a növény- és állatvilág édenét, de nehéz hely is ez az élethez. A tél hosszú és kegyetlen, és könnyen elvág a külvilágtól.”
Ntavarinos 11 testvérrel, áram nélkül nőtt fel. Szülei pásztorok voltak, egyike a kevés megélhetési lehetőségeknek ezen a vidékeken. Felnőttként jól fizető munkája volt éveken át Athénban és a görög szigeteken, de mint mondja, a szíve mindig itt maradt Agrafában. Tíz éve visszatért, hogy megalapítsa az Agrafa Hegymászó Egyesületet.
„Nem volt itt semmi. Semmi. Agrafa. Csak hegyek, erdők és folyók” – mesélte mosolyogva. „Szóval a nulláról kellett kezdenem.”
Nagyrészt egyedül dolgozva elkezdte kitakarítani faluja, Topoliana környékét, Agrafa nyugati peremén. Elkezdett utakat építeni, sziklamászó csavarokat rögzíteni, kajakozásokat és egyéb tevékenységeket szervezni.
Kezdetben a helyiek azt hitték, hogy őrült. De aztán elkezdtek megjelenni a turisták. Az Agrafa Hegymászó Egyesület jelenleg 200 taggal büszkélkedhet, köztük több tapasztalt idegenvezetővel.
„Meg akartam mutatni, hogy van lehetőség itt a turizmusban” – mondta Ntavarinos. „Fel akartam tenni végre Agrafát a térképre.”