A vallomása után hirtelen nem is tudtam hogyan érezzek. Dühös voltam, pedig igazából nem volt jogom haragudni rá. Csalódott voltam, pedig mindössze őszinte volt velem. Azt viszont tudtam, hogy el kell döntenem, nekem ez így vállalható-e a továbbiakban ebben a formában, vagy még látok-e a kapcsolatban lehetőséget.
Végül pár nap után közöltem vele, hogy sajnálom, de nem látom értelmét annak, hogy még éveket töltsünk el egymás mellett úgy, hogy ő nem tudja, tulajdonképpen mit is vár az egésztől. Én nem csak lebegni szeretnék valaki mellett a semmiben, hanem együtt dolgozni egy közös célért, különben semmi értelme az egésznek és feleslegesnek , időt és energiát ölni bele. Megfogadtam, hogy legközelebb, ha nem is rögtön az első randin, de rá fogok kérdezni a fiúnál, hogy látja-e magát férjként és apaként, mert ha nem, akkor sajnos nem egymást keressük.
