A gond akkor kezdődött, amikor felébredtem és nem voltam rosszul, ugyanis nagyon határozottan jeleztem, hogy mehetnékem van. Igaz, hogy csigasebességgel, furán görnyedve, de én kimásztam a folyosóra és addig tipegtem föl-le, amíg be nem látták, hogy ez így nem lesz jó.
Nehéz eset vagyok. Évek óta kórházban éljük a napjainkat, rengeteg szörnyű élményem van, szóval mostanra lett egy bizonyos fokú kórházfóbiám. Ebből a szempontból talán szerencse, hogy csak kisebb beavatkozások voltak.
Attól, hogy esetleg ott kell maradnom egyedül – éjszakára, esetleg többre –, egyenesen pánikba estem. Ez a része borzalmas volt. A műtétekig eltelt időben minden orvossal többször megígértettem, hogy nem kell ott maradnom sokáig. Arról már nem is beszélek, hogy mennyire időpazarlás ott fetrengeni. Olvass még a témában
5 jel, hogy a szüleid nem arra neveltek, hogy boldog kapcsolatod legyen – és ez most is hatással van rád
4 ordító jel, hogy a családodnak terápiára van szüksége
Egy kutatás szerint a nagy fenekű nők egészségesebbek és okosabbak
„Kérem hagyja abba a csuklást!” Mi volt a legröhejesebb kérés, amivel találkoztál?
Mindenkivel közöltem a felvételnél, hogy nekik is az lesz a legjobb, ha a lehető leggyorsabban hazazavarnak, és amúgy is megígérték. Hát a májamnál sikerült egy éjszakára alkudnom, a másiknál estig akartak mindenképpen bent tartani, de hamar rájöttek, hogy ők járnak rosszabbul. A két beavatkozás között összesen négy nap telt el, szóval olyan problémáim voltak a mozgással, amin ott ők nem igazán tudtak volna segíteni.
