Talán egyszer, úgy öt percig volt rossz érzés, amikor le kellett borotválni, mert az olyan természetellenes volt, hogy borotválom a fejem, de ennyi. Egy ideig – főleg, amikor tavaszodni kezdett, és már nem hordhattam a nagy téli sapit, ami mindent eltakar –, zavartak az emberek.
Gonoszak. Mérhetetlenül gonoszak. Volt, hogy egy nő végigmért a villamoson, és fintorogva odébb ment. Ez volt az a pont, amikor úgy döntöttem, kiteszem a kitűzőm, amin az áll, hogy „rákom van, nem tetveim”, és van rajta egy cuki tetűrajz. Muszáj volt változtatnom, különben az ilyenek tönkretettek volna.
Érdekes volt megfigyelni, hogy ahogy én váltottam, és elkezdtem viccesre venni a figurát, és úgy hordtam a kendőm, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne – sőt: én magam varrtam őket, hogy passzoljanak a ruháimhoz, mintha ez lenne a legújabb divat –, az emberek is megváltoztak, többnyire. Sokszor, aki például meglátta a kitűzőmet a villamoson, rám nézett és mosolygott. Nem sajnált, nem fintorgott. Olvass még a témában
Őszintén szólva eszembe nem jutott volna levágni a hosszú hajam, de most élvezem. Még egy kicsit nőnie kell, hogy olyan legyen, amilyet szeretnék, de sokkal jobban tetszem magamnak most.
