Könnyű azt mondani! – gondoljuk, amikor már mindenki arra figyelmeztet, hogy lépj ki a kapcsolatodból, mert a párod csak kihasznál, nem törődik veled, és egyáltalán nem értékel. Noha te is érzed, hogy nem úgy éltek, ahogy egy romantikus kapcsolatban kellene, és nem erre vágytál, mégsem könnyű meghozni a döntést.
Sokak számára a kapcsolat felbontása érzelmileg és fizikailag is komoly akadályokba ütközik: a pénzhiány, a gyerekekre gyakorolt hatás miatti aggodalom, a lakhatás megoldása, a másik fél reakcióitól való reális félelem mind nehézséggel jár. Emiatt általában előzetes tervezésre van szükség – a család támogatása, a közösségi forrásokhoz való hozzáférés, a jogi tanácsadás és védelem megszerzése sokszor elengedhetetlen.
Íme a négy leggyakoribb gátló tényező:
1. Szakaszos megerősítés
Az állandó veszekedés, vita, egyet nem értés a párkapcsolatot alaposan tönkreteszi. Ha éppen akkor, amikor már hajlanánk a kapcsolat felbontására, a hétköznapi rutint megszakítja egy rövid, pozitív időszak (pl. egy ünnepi esemény, egy utazás stb.), lelkileg nagyobb valószínűséggel kapaszkodunk ebbe később. Az elménk próbálja dekódolni és összekapcsolni a pozitív momentumokat, amivel azt a gondolatot erősíti, hogy a dolgok megfordulhatnak, és a rövid, pozitív időszak akár a hétköznapokban is állandósítható.
Valószínű azonban, hogy a dolgok nem fordulnak jóra. Miután visszatér a rutin és a régi környezet, ugyanazok a játszmák és problémák kerülnek túlsúlyba.
Ilyenkor kissé ki kell lépni képletesen a kapcsolatból, és a teljes képet látni, elemezni – megfigyelve az elmúlt hónapokat és éveket, hogy vajon milyen erővel és jelentőséggel bír az egészet nézve egy-egy ilyen rövid, pozitív periódus.
2. Az egyedülléttől való félelem
Kétségtelen, hogy léteznek olyan emberek, akik néhány napnál, néhány hétnél nem bírják tovább egyedül. Gyorsan találnak másik párt, ha az egyikkel szakítottak, vagy visszatérnek egy korábbi párjukhoz, ha vége lett az utolsó kapcsolatuknak. Ők attól tartanak, hogy egyedül maradnak, és nem tudnak megbirkózni a magánnyal.
Mindez érthető, de minden felnőttnek meg kellene tanulnia egyedül lenni ahhoz, hogy rugalmas és ellenálló legyen. Ami pedig ebben segít, ha támogatást keresünk ennek könnyebb elviselésére. Ez nem jelenti azt, hogy mindenáron meggyőzünk valakit, hogy költözzön össze velünk, de megkérhetjük, hogy néhány napig vagy hétig vacsorázzon velünk, vagy töltsük együtt a hétvégéket, hogy kevésbé érezzük magunkat magányosnak.
Érdemes elgondolkodni azon is, mi az a szenvedély, hobbi, ami eddig nem kapott kellő teret az életünkben, és terveket készíteni, majd konkrét lépéseket tenni azok valóra váltásához.
Ez nem jelenti azt, hogy megszűnne a magányosság érzése, de ezzel a proaktív hozzáállással máris jobban érezhetjük magunkat, és kevésbé lesz úrrá rajtunk a szorongás. Az idő múlásával aztán megnő a tolerancia és a komfortérzet az egyedülléttel kapcsolatban.
3. Félelem, hogy soha nem találunk másik kapcsolatot
Míg az egyedülléttől való félelem a hétköznapokkal való megbirkózásról szól, ez a félelem a jövőre vonatkozik. Azt sugallja, hogy ha szakítasz, akkor elképzelve a jövődet úgy látod magad, hogy évek múlva is egy üres szobában, egy csupasz villanykörte alatt üldögélsz magányosan. Ez azonban nem valószínű. Ha az újra házasságot kötők arányát nézzük, általában a házasság felbontását követő néhány éven belül az emberek többsége újraházasodik, és az alkalmi kapcsolatok, illetve az élettársi kapcsolatok aránya is jóval magasabb, mint az egyedül maradóké.
De a statisztikát ritkán vesszük figyelembe, különösen, ha állandó veszekedések rombolják az önértékelésünket, és ha nem érezzük, hogy szeretnek, amiből azt a következtetést vonjuk le, hogy nem vagyunk szerethetők. Ezek alapján joggal gondoljuk, hogy nem könnyű velünk élni, és ha az aktuális partnerünkkel nem jó a viszonyunk, valószínűleg más sem fog jobban értékelni bennünket.
Elengedhetetlen, hogy mentálisan ellenálljunk ennek a gondolatnak, és kilépve ebből a kapcsolatból találkozzunk más emberekkel, hogy kiderüljön, hamisak a feltételezéseink önmagunkról, és érdemesek vagyunk mások elismerésére és szeretetére.
4. A sajnálattól való félelem
Ha végül úgy döntenénk, hogy mégis kilépünk egy ilyen mérgező kapcsolatból, attól is tarthatunk, hogy később visszanézve a kapcsolatra bánni fogjuk, hogy nem adtunk több időt, és nem próbálkoztunk keményebben, mielőtt feladtuk volna.
Ez azonban nem a kapcsolatról szól, hanem arról, ahogyan a múltról gondolkodunk. Ha két év múlva elégedettek vagyunk az életünkkel, és visszanézünk, valószínűleg úgy gondoljuk majd, az akkori párunk elhagyása volt a legjobb döntés az életben. Azonban ha épp egy küzdelmes időszakban vagyunk, vagy egyszerűen rossz napunk van, visszanézve úgy gondoljuk majd, hogy az a kapcsolat nem is volt annyira rossz, és sajnálni fogjuk. Így működik az elménk: a múltunkat mindig aszerint építjük újjá, ahogy a jelen lencséjén keresztül látjuk.
Tudnunk kell, hogy egy ilyen döntés után később valószínűleg túl kell élni ezeket a hullámzó érzelmeket, és ez természetes része a folyamatnak, nem pedig annak a jele, hogy rossz döntést hoztunk.
A nagy döntések meghozatala, mint például egy kapcsolat felbontása, érthetően szorongást idéz elő, és ez jelenti az igazi problémát, ami a határozatlanságunkat táplálja. Az ellenszere, ha ezeket a félelmeket lebontjuk, és a valóság szemüvegén keresztül nézve, proaktív módon megtervezzük az ellenük való küzdelmet.
Kép forrása: unsplash.com