Életmód / Család

Pozitív nevelés: ez lehet a boldog szülő, boldog gyerek titka?

A pozitív nevelés vagy pozitív fegyelmezés nem egészen új keletű szemlélet, a pszichológiában már az 1920-as évek óta jelen van. Napjainkban lett azonban igazán népszerű, olyannyira, hogy sokak szerint a modern kor legismertebb és legnépszerűbb gyereknevelési irányelve.

A pozitív nevelés lényege, hogy szigorú szabályok vagy büntetések helyett választási lehetőséget kínál a gyereknek, illetve a „helyes” viselkedést jutalmazza, helyezi előtérbe, és nem a hibákat rója fel. Vagyis, a gyerek akkor kap kitüntetett figyelmet, amikor az elvárásainknak megfelelően viselkedik, és nem akkor, amikor valami „rosszat” csinál.

Emily Edlynn, az illinoisi pszichológus, a The Art and Science of Mom blog szerzője a módszert így írja le:

Empátia-alapú megközelítés határozott együttérzéssel, amely arra fókuszál, hogy a kihívást jelentő helyzetekben a gyermek érzelmeire reagáljon, figyelembe véve, hogy a mostani interakcióink a gyermekkel való, egész életre szóló kapcsolatainkat formálják.

A pozitív nevelés például azt javasolja, hogy ha egy gyerek verekedni kezd a kistesójával, büntetés helyett először is távolítsuk el a szituációból, majd ha a helyzetet de-eszkaláltuk, beszéljünk mindkét gyerekkel arról, hogy hogyan érezték magukat közben. A pozitív fegyelmezés lényegében az arany középút megtalálása az autoriter, szabályokat felállító és megkérdőjelezhetetlen szülői hatalom és a mindent ráhagyás között.

A módszer kritikusai szerint azonban az elsőre idillikusnak tűnő nevelési módszer rejt veszélyeket magában.

Olvastad már?  4 kérdés, amit jobb nem feltenni, ha kamasz gyereked van
Paige Cody/unsplash.com

Boldog gyerek, stresszes szülő?

A pozitív nevelést kritizáló újságcikkekben és blogposztokban gyakran hangzik el kritikaként, hogy az elméletben jól működő módszer egy olyan idillikus világot teremt, ami lehetetlen elvárásként lebeghet aztán a szülők szeme előtt. Senki sem tud ugyanis minden pillanatban boldog és kiegyensúlyozott lenni, vannak helyzetek, amikor a szülőknek is elfogy a türelme és egyszerűen nem mindig alkalmasak a körülmények arra, hogy beszélgetéssel oldjunk meg egy helyzetet.

Amikor pedig a szülő nem a leírt módszernek megfelelően jár el, úgy érezheti, elbukott, nem tudott megfelelni valamilyen elvárásnak, nem teremt boldog, kiegyensúlyozott légkört gyermeke érzelmi fejlődéséhez, emiatt pedig állandóan szorong, bűntudata van.

Ráadásul – mondják a kritikusok – azzal, hogy a gyereket megkíméljük a negatív érzésektől, megvonjuk tőle a lehetőséget, hogy megtanuljon megbirkózni azokkal, és később, felnőttként, amikor elkerülhetetlen lesz, hogy néha valamilyen igazságtalanság, kudarc vagy negatív tapasztalat érje, nem tudja majd, mit kezdjen ezekkel a helyzetekkel.

Nem tilos dühösnek lenni

A pozitív nevelést hirdető szakemberek ugyanakkor azt mondják, hogy a módszer megfelelő alkalmazása mellett ezek a veszélyek nem fenyegetnek, hiszen a pozitív nevelés nem jelenti azt, hogy ne lennének abszolút tiltólistás dolgok. Nem megbeszélés tárgya például, hogy nem léphetünk le az úttestről, és nem mindig van idő elmélyült beszélgetésre például egy családi esemény közepén, de fontos, hogy amikor módunk adódik rá, megbeszéljük a miérteket. Szintén nem elvárás az sem, hogy a szülő soha ne veszítse el a türelmét vagy hogy minden egyes nap minden percében boldog és derűlátó legyen, nem mindegy azonban, hogyan kezeli a negatív érzelmeit.

Olvastad már?  10 dolog, amit tudnod kell, ha egyedülálló anya vagy

A szakemberek azt mondják, hogy a negatív érzelmeknek van helye a pozitív nevelésben, amíg azokat a megfelelő módon kezeljük.

Például, ha anya vagy apa azt mondja, hogy most csalódott, és szüksége van egy perc magányra, vagy – a gyereknek megfelelő szinten – elmondja, hogy miért szomorú vagy éppen dühös. A szakemberek szerint így a gyerek maga is találkozik ezekkel az elkerülhetetlen negatív érzésekkel, de nem feltétlenül úgy, hogy ő éli meg őket, hanem úgy, hogy látja, a szülei hogyan birkóznak meg vele. Így, amikor ő kerül hasonló helyzetbe, lesz eszköztára, és egy dühkitörés helyett esetleg el tud vonulni néhány percre a szobájába, vagy meg tudja fogalmazni a problémáit.

Ezek pedig olyan módszerek, amelyek sajnos sok felnőtt érzelmi eszköztárából is hiányoznak.