Pofátlanság=bátorság?
Bárhogy is nézzük, aki pofátlankodik, annak kell némi kurázsi ezekhez a helyzetekhez, vagy lehet annyira nincs tudatában cselekedeteinek, hogy szimplán ilyen az alaptermészete. Utóbbi esetében kár arra várni, hogy ez változik, maximum egy esetleges szembesítés során.
Vannak, akiket viszont negatív élethelyzetek kényszerítettek arra, hogy az átlagnál pofátlanabbak legyenek. Az, aki egész életében magára volt utalva, kevés segítséget kapott másoktól, vagy bizonytalan családi háttere volt, biztosan jóval többször kell pofátlanul viselkednie a boldoguláshoz.
Ez valahol érthető, hiszen mindezek hiányában kénytelen külső segítséget kérni. Ebben az esetben inkább az a kérdéses, hogy ebből ő mennyit ad vissza másoknak, ha ők szorulnak segítségre? Ha maximálisan segítő kezet nyújt, akkor hiányosságai mentén elnézhetők ezek a pofátlannak tűnő kérések, viszont ha csak folyamatosan kér és semmit nem viszonoz, akkor érdemes kétszer is átgondolni, hogy mennyire kell segítőkészen viselkedni vele szemben. Olvass még a témában
