Két nő ül egymással szemben egy kávézó sarki asztalánál, előrehajolnak, a hangjuk lehalkul, a szemük résnyire szűkül. „Képzeld, mit mondott nekem tegnap…” Ez a jelenet ismerős mindenkinek, aki valaha ült már irodai konyhában, sorban állt a boltban vagy telefonált egy régi baráttal. Pletykálunk. Rendszeresen, szenvedéllyel, és utána gyakran bűntudattal töltjük fel a lelkiismeretünket, mondván, hogy ez csúnya dolog, amivel nem kéne foglalkoznunk. Csakhogy az agyunk mást gondol erről.
A majmok szőrtisztogatásától a szóbeszédig
Robin Dunbar brit antropológus és evolúciós pszichológus nevéhez fűződik az az elmélet, amely szerint a beszélt nyelv kialakulása szoros összefüggésben áll azzal, ahogy a főemlősök egymás bundáját tisztogatják. A csimpánzoknál és más majomfajoknál ez a fizikai ápolás tartja fenn a társas kötelékeket, csakhogy ennek van egy komoly korlátja: egyszerre csak egy társat lehet tisztogatni, és ez rengeteg időt emészt fel.
Ahogy az emberi közösségek egyre nagyobbra nőttek, a fizikai ápolás már nem lett volna elég a kapcsolatok fenntartásához. A nyelv ezt a szerepet vette át: egyszerre több emberrel is lehet kommunikálni, információt megosztani, kapcsolatot ápolni. Dunbar szerint a beszélgetéseink jelentős része ma is pontosan ezt a célt szolgálja, csak már nem szőrtisztogatásnak, hanem társas csevegésnek, köznyelven pletykának hívjuk. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






