Azt hittem, ennél közelebb már nem is juthatunk a hegyhez, de akkor a vonat berobogott az Alpok gyomrába. Minden elsötétült a vonaton, csak a halvány fény derengett körülöttünk. Még a térerő is semmivé lett pillanatok alatt. Nem vagyok klausztrofóbiás, de abban a pillanatban azért remegtek a térdeim.
Átfutottunk néhány kisebb településen is, de egyik sem nyújtott akkora csodát. Majd jött egy újabb alagút, és amikor kifutottunk, ott feküdt előttünk Varenna Esino állomása.
Nem csak a lélegzeted, a szavad is eláll
Én még most sem emlékszem, hogyan tértem magamhoz. A kezembe tartottam a telefonomat, majd körbefordulva kattogtattam a képeket. És akkor még egy lépést sem tettünk az állomásról. Aztán eszembe jutott, hogy hiába erőlködök, egyik kép sem adja vissza azt a látványt, amit a saját szemünkkel láttunk. Olvass még a témában
A tavaszi városnézés, ami újra megtanított lelassítani és figyelni a részletekre
„Mit lehet élvezni a részegségen? Hányás, szédülés, önkívület…” Mi az, amit mindenki szeret, de te ki nem állhatod?
„Drágám, túlreagálod…” Mondatok, amiket egy okos férfi sosem mond egy nőnek
Színészek a 90-es évekből, akik eltűntek a süllyesztőben
A hegy oldalán házak magasodtak, a fák lombkoronáin az ősz minden árnyalata ott tündökölt, a távolban pedig a svájci Alpok nyújtózott az ég felé, havas csúcsaival. Mellettünk mindenhol pálmafák lengették leveleiket, mintha épp üdvözöltek volna minket, a nap pedig ragyogóan sütött.
