Megtelt a memóriakártyám mosolyokkal, felfedezésekkel és kamaszos pillanatokkal. De munkaidőn túl én magam is épp olyan nyitott szemmel jártam, mint ők. A felnőttkor küszöbén voltam, tele bizonytalansággal, és közben egy olyan közösségbe csöppentem, ahol minden szokás és szabály új értelmet nyert. Mintha távol a várostól, a reklámoktól és az állandó elvárásoktól egyszerűen újra lehetett volna írni, mit jelent önmagunknak lenni.
Az erdő hónapokra az otthonom lett. Ott tanultam meg igazán, mennyire más tud lenni az élet, ha megszűnik a folyamatos nyomás, hogy „megfelelj”. Otthon napokat töltöttem azzal, hogy kiválasszam a ruhámat, kiegyenesítsem a hajam, eltakarjam a göndörséget, amit nem tudtam kezelni. Bár sminket ritkán viseltem, a környezetem gyakran azt sugallta, hogy nélküle valami nincs rendben velem. Tinédzserként természetes volt, hogy be akartam illeszkedni, és megtanultam, a külvilág ítélete számít. Így hát vasaltam a hajam, festettem a szempillám, és hagytam, hogy mások véleménye mérje az értékemet. Éppen ezért mondtam azonnal igent a nyárra az erdőben. A gondolat, hogy eltűnhetek a külvilág elől, hogy megszabadulhatok a külváros egyformaságától és a ránk zúduló elvárásoktól, maga volt a megváltás. Azt hittem, a természet majd mindentől megszabadít, és végre semmilyen nyomás nem nehezedik rám. Csakhogy nem egészen így történt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
