Leleményes őseink hamar felfigyeltek arra, hogy erjesztés útján ízletes és mámorító itókák keletkeznek. Minden bizonnyal egy különös véletlen játszhatott ebben közre, de mivel azt tapasztalták, hogy tőle jó kedvük kerekedett, máskor már szándékosan próbálták kiváltani a reakciót. Sok közülük réges- rég feledésbe merült, ezért hoztam most egy kis kóstolót belőlük. Azt feltételezhetjük, hogy az első ilyen ital úgy készülhetett, hogy egy takarékos asszonyka a megszáradt kenyérdarabokat vízbe áztatta, hogy fogyasztható legyen, és ne kelljen kidobnia. Aztán kicsit megfeledkezhetett róla és mire eszébe jutott, már megtörtént a „csoda”. A ház ura először talán furcsállotta a dolgot, de mégis tetszhetett neki. Később nemcsak reprodukálták, de kísérletezgettek is a különféle gabonákkal. És úgy lett, hogy mind másféle ízű innivalót eredményezett.
2/7 Csiger/ csügör
A honfoglalás előtti magyar nyelvben még megtalálható volt a tsügör (csügör) szavunk. Régebben általánosabb értelemben használták, és különféle gyümölcsborokat értettek alatta, bár többnyire vadalmából és vadkörtéből készítették. A szőlőtörkölyből készített borra is használták a csiger kifejezést. Gergelyffi András az 1809- ben megjelent Technologia, vagyis a’ mesterségek és némelly alkotmányok rövid leírása című művében ismertette a korabeli készítési módját:
„a megy, cseresznye, egres, málna nem valók gyümölcsbor készitésére. Az igazi csiger almából és körtéből készül. Legjobb a fanyar alma. Ugy készitették, hogy az almát pár hétre a szabad levegőn rakásba hányták. Azután szétzuzták és fasajtóban szalma között kisajtolták. A mustot hordóba szűrték, ahol elerjedt. A seprőről többször lefejtették. Ha nem volt elég izletes, mazsolával vagy nádmézzel édesitették, sőt fűszerezték. Ha savanyu volt, tiszta buzát főzvén és zatskoba tévén, hidegen belé eresztették.”
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!