Drága Szülésznők,
Ritka az a hivatás, amelynek minden egyes, látszólag hétköznapi munkanapja sorsfordító pillanatokból áll. Ritka az a munka, ahol az ember nemcsak jelen van az élet kezdeténél, hanem aktív alakítója is annak, hogyan indul el valaki – és vele együtt valaki más is – egy teljesen új szerepben. A ti munkátok ilyen. Minden egyes műszakban életek határán álltok: nők válnak anyává, gyerekek érkeznek a világba, családok születnek meg. Ez nem patetikus túlzás, hanem a mindennapi valóságotok.
Szülésznőként ott vagytok akkor, amikor a test és a lélek egyszerre megy el a végletekig. Amikor egy nő kiszolgáltatott, sebezhető, és közben elképesztően erős. Amikor egyszerre van jelen a félelem, a fájdalom, az ösztön és a remény. Ilyenkor minden szó, minden érintés, minden félmosoly súlya megsokszorozódik. Ilyenkor nemcsak szakemberek vagytok, hanem kapaszkodók is, akik megtartanak minket a két világ között, hogy ne zuhanjunk a sötétségbe. Olvass még a témában
Az én szülésélményemet alapvetően meghatározta a szülésznőm. Vagány volt, laza, de végtelenül kedves és figyelmes. Nem tankönyvből dolgozott, ösztönösen ráérzett arra, mire van akkor és ott szükségem. Nem próbált „megmondani”, nem akart irányítani, nem akart rám erőltetni semmit. Egyszerűen jelen volt – teljes valójában.
Amikor rám zuhant a félelem, nem babusgatni vagy csitítgatni kezdett. Nem mondta, hogy „minden rendben lesz”, mert tudta, hogy abban a pillanatban ez üresen hangzana. Ott állt mellettem, megfogta a kezem, és csak ennyit kérdezett: „Mitől fél? Hát teljesen jól csinálja!” Ez a mondat akkor nemcsak megnyugtatott, hanem visszaadta az erőmet. Segített elhinni, hogy képes vagyok erre. Hogy ami számomra akkor és ott elképzelhetetlen kihívásnak tűnt, azt nők milliói csinálják végig minden nap, mióta világ a világ. Nekem is menni fog.
Később, amikor már a kitolás során elfogyott az erőm, ő megérezte. Nem utasítgatni kezdett, nem rám olvasott, hogy rossz a tempóm, nem sürgetett. Csak mosolyogva azt mondta:
Már látom a haját! Mindjárt maga is látni fogja!
Ettől a néhány szótól hirtelen újra világossá vált, miért csinálom mindezt. Mi az, amiért minden fájdalom, minden erővesztés meg fogja érni majd – és mi az a jutalom, amit hamarosan a kezemben tarthatok.
Az ő jelenléte, az a tisztelet, az a gyengéd határozottság, az a bátorítás és teret hagyás, amit nekem adott, döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ma, ha visszagondolok a szülésemre, nem a félelemre és a fájdalomra emlékszem. Hanem arra, hogy egy istennőnek éreztem magam.
Tudom, hogy az egészségügyi rendszer tele van hiányosságokkal. Tudom, hogy a körülmények sokszor embertelenek, az elvárások irreálisak, a túlterheltség állandó. Szülő nőként mi csak néhány napot töltünk ebben a rendszerben. Nektek viszont minden nap ezzel kell megküzdenetek. Éppen ezért szeretnélek emlékeztetni titeket valamire: arra a hatalomra, ami a kezetekben van.
Eldönthetitek, hogy egy nő élete egyik legszebb vagy egyik legtraumatizálóbb élményével távozik-e a szülőszobáról.
Meghatározó szerepetek van abban, hogyan indul el egy anya és egy gyermek kapcsolata. Óriási hatalom ez. Világokat változtathattok meg minden egyes nap.
Emlékezzetek erre, kérlek. A legnehezebb napokon is. Akik így tesztek, anyák ezrei fogják életük végéig hálával suttogni a neveteket. Köszönjük, hogy ott voltatok nekünk!
