„Nem tudod, merre lehet tiszta ingem?” – kérdezte reggel, mielőtt indult volna munkába. „Valószínűleg a szennyeskosárban, vagy a fotelben, a héten nem mostam” – hangzott a válaszom, amire a hosszú csend, majd a „délután akkor elindítok egy kört” volt a válasz. Félig sikernek könyveltem el, de tudtam, hogy hacsak nem szortírozom szét őket külön, a piros pólóm és az ő kék ingje új színben pompázhatnak majd. Bevallom, a mosogatást is letudtam.
Bár szerettem volna kitartani a végéig, miután elfogyott az utolsó bögre is a kávézáshoz (kis lakás, kevés konyhai eszköz), és rossz érzés volt belépni a szobába, muszáj volt letudnom a feladatot. Este aztán kíváncsian vártam, vajon a pizzás dobozokkal mi a helyzet, de meglepetten kellett tapasztalnom, hogy eltűntek. Máté kivitte a szemetet, berakott egy mosást, és felsöpört, mert „már nagyon zavarta a rendetlenség”. Itt nehéz volt megállnom, hogy ne szóljam el magam, de helyette inkább csináltam gyorsan pár melegszendvicset estére.