Azt hazudtam, hogy jól vagyok
A védőnőm egyszer megkérdezte, hogy jól vagyok-e, és én azt válaszoltam, hogy persze, minden rendben, csak fáradt vagyok. Pedig akkor már hetek óta azon gondolkodtam, mi lenne, ha egyszerűen elmennék néhány napra, egyedül, valahova, ahol senki nem szólítana anyunak. Nem azért, mert bántani akartam volna a gyerekemet, hanem mert úgy éreztem, elvesztettem saját magamat, és a hiányzó darab valahol az ő világában ragadt bent.
A fordulat nem egyetlen pillanatban történt, hanem apránként, ahogy telt az idő, és a kislányom kezdett önálló kis emberré válni, aki nevetett a saját vicceimen, és aki egyszer, amikor elestem a járdán, odaszaladt, és megkérdezte, fáj-e. Akkor először éreztem valami mást, mint kötelességet. De az a korábbi állapot, az az üresség, ami hónapokig bennem lakott, nem tűnt el nyomtalanul. Csak megtanultam együtt élni vele, és néha még mindig visszatér, egy-egy rossz éjszaka után, amikor a türelmem elfogy, és azon kapom magam, hogy összeszorított foggal számolok magamban tízig, mielőtt kiabálnék.
Van egy barátnőm, aki azt mondta, ne beszéljek erről senkinek, mert megbélyegeznek, mert azt hiszik majd, rossz anya vagyok. Lehet, hogy igaza van. De akkor is leírtam, mert amikor kimondtam azt a mondatot a konyhában, valami megkönnyebbülés is jött vele, mintha végre nem kellett volna tovább cipelnem egyedül azt a súlyt, amit a hallgatás jelentett. Olvass még a témában
Ma is vannak napok, amikor nézem a lányomat, ahogy alszik, és nem érzem azt az elsöprő, filmes szeretetet, amiről mindenki beszél. Csak azt érzem, hogy itt van, hogy az enyém, és hogy valahogy, minden ellentmondás mellett is, maradok mellette holnap is.
Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
