Pedig a „ha nem akarja, hogy lefényképezzék, nem kellene így öltöznie” érv – ha nevezhetjük egyáltalán annak – olyan szinten értelmetlen és ostoba, hogy nem tudom elképzelni sem, hogy egyáltalán azok elhiszik, akik hangoztatják.
Nem akarom elhinni ugyanis, hogy valaki nem képes belátni azt a nagyon fontos alapvetést, hogy egy nő teste az ő sajátja. Csak az övé. Senki, de senki másnak nincs hatalma fölötte, soha, semmikor, semmilyen körülmények között. Legalábbis nem szabadna, hogy legyen.
A saját döntésünk
Amikor egy nő miniszoknyát, forrónadrágot, vagy bármi mást vesz fel, azzal ő maga dönt a saját teste felett. Ő döntött úgy, hogy megmutatja a lábait. Teljesen mindegy, hogy erre az volt az oka, hogy melege volt, vagy az, hogy szexinek akar látszani, mert nem számít semmi más, csak az, hogy ő hozott egy döntést a saját testével kapcsolatban.
Abban a pillanatban, hogy az engedélye nélkül fénykép készül róla, és ott lapul valami aberrált kéjenc telefonján, esetleg egy százezres példányszámban nyomtatott újság lapjain, ezt a döntést elveszik tőle. Nem ura többé a saját testének.
Nem hiszem, hogy ezt a nagyon fontos különbséget a saját lábaink felfedése és mások lábának lefényképezése között a mentségeket keresők nem látják be. Attól tartok, még nagyobb a baj: látják, és nem érdekli őket. Nem hisznek benne. Nem hiszik, hogy egy nő teste a sajátja, hogy egy nő nem csak hozzájuk képest valamiféle relációban létezhet. Nem hisznek benne, hogy egy nő a saját jogán, önmagáért, teljes értékű ember lehet. Olvass még a témában
Ez pedig gyomorszorító félelmet kelt bennem. Mert ha ma nem enyémek a lábaim – ki tudja, hogy holnap mit vehetnek el tőlem?
