Nem, nem lehet „elkényeztetni” egy kisbabát

Nem, nem lehet „elkényeztetni” egy kisbabát

Címlap / Életmód / Család / Nem, nem lehet „elkényeztetni” egy kisbabát

A rokonok, barátok gyakran fogalmaznak meg javaslatokat arra vonatkozóan, kinek hogyan kellene gondoskodnia az újszülöttjéről, és bár ezeket a véleményeket nem mindig könnyű hallani, fontos, hogy tudjuk: egy kisbabát egyszerűen nem lehet elkényeztetni.

Mit jelent egyáltalán az, hogy „elkényeztetett gyerek”?

Amikor elkényeztetett gyerekekről beszél valaki, többnyire egy önző, énközpontú és éretlenül viselkedő gyerekre gondol, aki azért lett ilyen, mert a szülei nem érvényesítik a következetes, a gyerek életkorának megfelelő korlátokat. Nem nehéz azonban belátni, hogy egy újszülött esetében nem igazán van értelme énközpontúságról beszélni. Elvégre életkori feladata, mondhatni szükséglete, hogy énközpontú legyen.

A gondozója nélkül nem tudna életben maradni, és amikor sír, igényt fejez ki, ami az életben maradáshoz kell, ezt pedig nincs értelme korlátozni. Számos jelentős koragyermekkori fejlődési szakértő, köztük Mary Ainsworth és T. Berry Brazelton egyetért abban, hogy a válaszkész gondozás a legjobb gyakorlat a csecsemőgondozáshoz. Ez ugyanis olyan viselkedéseken keresztül építi ki a kötődési kötelékeket, mint például a csecsemő felemelése, amikor sír, és érzékenyen reagál a baba jelzéseire.

Ugyanezt a viselkedést egyes gondozók „elkényeztetésnek” tekinthetik. De ezek ugyanazok a magatartásformák, amelyekről kimutatták, hogy elősegítik a biztonságos kötődést és javítják a csecsemők mentális egészségét.

Az életben maradáshoz szükséges igények között ugyanis például az éhség vagy a hideg jelzése mellett éppen olyan fontos az is, ha a csecsemő azért sír, mert szeretné, ha valaki felvenné. Egy újszülött számára a világ idegen hely, amiben gondozója testközelsége jelenthet biztonságot és nyugalmat. Vagyis, amikor egy baba sír, nem manipulálni akar, csak életben próbál maradni.

Mit mondhatsz azoknak, akik kritizálnak?

Minden kisgyerek más. Vannak, akik gond nélkül elalszanak a saját ágyukban, mások még akár iskolás korukban is bekéredzkednek a szülői ágyba. Az élet első néhány hónapjában azonban minden újszülött a testközelben érzi magát a legnagyobb biztonságban. Erre a szerető kontaktusra elengedhetetlen szüksége is van az egészséges fejlődése szempontjából.

Egy igazi „kenguru” kislány anyukájaként – aki az élete első fél évében gyakorlatilag csak kézben, kendőben, vagy rajtunk aludva érezte jól magát – én is kaptam megjegyzéseket, kéretlen tanácsokat. Nekem is volt, aki azt mondta, hogy el fogom kényeztetni, ha mindig felveszem. Tudom, hogy nem egyszerű ezeket a mondatokat hallani. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legjobb, ha az ember egészen egyszerűen elengedi őket a füle mellett.

Szülőként mind a legjobbat akarjuk a gyerekünknek, és ha biztosak vagyunk benne, hogy ezt adjuk neki, akkor nincs értelme másokat győzködni az igazunkról.

Végül is a gyermekünkkel való későbbi kapcsolatunkat nem az fogja megalapozni, hogy mit gondolt a gyereknevelési stratégiánkról a szomszéd néni, a nagymamánk vagy a zöldséges. Sokkal inkább az, hogy odafigyeltünk a gyermekünk szükségleteire, és ki is elégítettük azokat. Legyen szó fizikai igényekről, vagy a semmivel sem kevésbé fontos szellemi, lelki szükségletekről.

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!