A férfiközpontú társadalmi rendszer igyekszik elnyomni minket, de az alábbi tíz esetben a hölgyeknek ebből elege lett.
A bejárónő
Mióta bölcsibe jár a gyerek és visszamentem dolgozni, szigorúan felezem a házimunkát a férjemmel. Először nem értette, ezért rámutattam, hogy ugyanannyit dolgozom, mint ő, és itthon többet foglalkozom a gyerekkel. Ugye nem gondolja, hogy a főzés, mosás, vasalás és takarítás is mind egyedül az én dolgom lesz?! Nagyon nem tetszik neki, de nem tudott rá mit mondani.
Puszika
Én voltam az első nő a férjem családjának történelmében, aki mindenki előtt közölte a nagy tiszteletben álló, pénzes – és szatír – nagybátyjával, hogy köszönöm, de nem kérek a puszijából, mert kellemetlen számomra, hogy összenyálazza az arcom és a nyakam, illetve túl hosszan és szorosan ölel. A levegő egy pillanatra megfagyott, de a család hölgytagjai azóta is hálásak nekem, mert ők emberemlékezet óta zokszó nélkül tűrték a bizarr vénember nyalakodását. Olvass még a témában
Az emberi naptár
Már nem vagyok hajlandó emlékeztetni a volt férjemet a gyerekek születésnapjára, névnapjára, és nem veszek helyette karácsonyi ajándékot nekik. Hogy milyen lesz a kapcsolata a gyerekeivel, az rajta múlik, nekem ez már nem feladatom, mert évek óta elváltunk.
A bájolgás vége
Közöltem apámmal, hogy nem vagyok hajlandó többet találkozni az elviselhetetlen gonosz boszorka új feleségével, mert nem vagyok kíváncsi a nő ármánykodására. Ekkor jött a szokásos: „Kislányom, ezt nem teheted velem!”, én pedig mondtam neki, hogy ő bármikor feljöhet hozzám, elmehetünk valahova, vagy akár én is felugrom, amennyiben nincs otthon a szipirtyó. Nekem nem kötelességem jópofizni a mostohával, apámnak meg a saját döntése, hogy ki a fontosabb neki.
A szaktekintély
Felszabadító pillanat volt, amikor közöltem a dilettáns férfi kolléga „mansplaining” monológja közepén, hogy ne mondja tovább, mert én többet tudok erről a témáról, mint ő. Leírhatatlan volt a döbbenet az arcán, illetve a hallgatóságból az összes férfi arcán! Látszott, hogy még életükben nem tette őket helyre senki…
Étkezés
Már nem főzök. Másfél éven keresztül kitettem a lelkem a barátomnak a konyhában, de annyira elkapattam az embert, hogy a végén már nemhogy nem köszönte meg, hanem még kritizálta is a főztömet. Most mindenki magának oldja meg az ételt, így az én drágám kénytelen magára főzni, bevásárlással és mosogatással együtt.
Egy óra
Az munkahelyi ebédszünetem egy óra, ezért abban az egy órában kikapcsolom a céges telefonom. A férfi feletteseimnek több alkalommal el kellett ezt magyarázni – hogy azért szünet, mert akkor nem dolgozom – mire nagy nehezen megértették.
Az én házam, az én váram
Rájöttem, hogy nem kötelességem beengedni a lakásomba a volt férjem és beszélgetni vele, amikor visszahozza a gyerekeket. Azóta megszűnt egy nagy stresszforrás.
Az intervallum
Este 8 és reggel 7 között nem vagyok elérhető a főnököm, apám és a volt férjem számára. Ebben az időszakban a munka, apám problémái és az ex marhaságai várhatnak. Persze ha a húgom vagy a legjobb barátnőm hív, nekik felveszem, mert róluk tudom, hogy csak akkor zavarnak, ha valami tényleg fontos. A férfiak viszont azért keresnek ilyenkor, mert nincsenek tekintettel az életemre. Apám próbált érzelmileg manipulálni, hogy mi lesz akkor, ha rosszul van és nem veszem fel neki a telefont?! Mondtam neki, hogy akkor a mentőket hívja, ne engem, én nem vagyok orvos.
Megemelve
Egy multinál dolgozom, és feltűnt, hogy a meetingeken – vagy akár egy sima, kávéfőző melletti beszélgetésben is – mennyiszer szakítják félbe a férfiak a női kollégákat. Azóta nem hagyom ezt: ha valaki félbeszakít, nem elhallgatok, hanem megemelem a hangom és beszélek tovább. Az első pár hónapban kaptam pár csodálkozó tekintetet, de azóta megtanulták az úriemberek, hogy az én mondandómba ne pofázzanak bele.
