A húsvéti locsolkodás lehet szép hagyomány. Tényleg. Van benne játékosság, közösség, egy kis gyerekkori nosztalgia. Ha valaki szereti, ha örömét leli benne, szerintem ez egy teljesen rendben lévő hagyomány. Gyakorolja nyugodtan. Csak ne az én lányomon.
Az én lányom ugyanis nem szereti az egész húsvéttal járó hercehurcát. A tojásfestés oké, szívesen osztogatja is az általa festett darabokat. Nem szereti viszont az erős szagokat. Nem szereti, ha váratlanul hozzáérnek. Nem szereti, ha nedves lesz a haja. Az Asperger-szindrómájának része a szenzoros túlérzékenység, de őszintén szólva ez csak egy plusz információ. Nem szükséges, hogy megmagyarázza, miért nem szeret valamit, elég annyi, hogy nem szereti.
Elég kellene, hogy legyen. Olvass még a témában
Mégsem az. Mert minden évben vannak, akik megsértődnek. Akik értetlenül néznek, amikor azt mondjuk: köszönjük, de nem. Akik szerint ez:
„Csak egy kis locsolás”.
„Csak egy hagyomány”.
„Csak jót akartak”.
Ez a „csak” az, ami igazán fárasztó
Mert a „csak” valójában azt jelenti, hogy az ő szándékuk fontosabb, mint az én gyerekem határai. Hogy a hagyomány fontosabb, mint az, hogy ő jól érzi-e magát. Hogy a saját jó érzésük – hogy ők most valami kedveset tettek – fontosabb, mint az, hogy az a „kedvesség” valójában kellemetlen, sőt, kifejezetten rossz élmény annak, akinek szánják.
Sokan ilyenkor a tradícióra hivatkoznak. És igen, én is tudom, hogy van hagyománya ennek. Hagyománya van, hogy a nők – és kislányok – eltűrnek dolgokat a béke kedvéért. Hogy nem mondanak nemet, hogy nem húznak határt, mert „így szokás”. De talán éppen ez az a pont, ahol érdemes megállni, és azt mondani: ezt a tradíciót nem visszük tovább.
Mert mit tanítok a lányomnak azzal, ha hagyom, hogy valaki megtegye vele azt, amit ő nem szeretne? Hogy a saját komfortja másodlagos? Hogy ha valaki mosolyogva csinál valamit, akkor azt el kell viselni? Hogy a „kedvesség” címkéje mindent felülír?
Én mást szeretnék tanítani neki
Azt, hogy a teste az övé. Hogy a „nem” egy teljes mondat. Hogy nem kell megindokolnia, miért nem akar valamit. És hogy nem tartozik senkinek azzal, hogy kellemetlen helyzetekben is udvarias legyen.
És őszintén, azokat sem értem, akik ilyenkor megsértődnek. Akik azt mondják: „de hát én csak neki akartam örömet okozni”. Tényleg nem értik, hogy ha valóban a lányom öröme lenne a fontos, akkor az számítana, hogy neki mi esik jól?
Idén eldöntöttem, hogy nem fogom felbosszantani magam ezen. Nem fogok magyarázkodni, nem fogok hosszú indoklásokba bocsátkozni. Egyszerűen csak húzok egy határt.
Nem fogod meglocsolni a lányomat
Ha ezt megérted, örülök. Ha nem, azzal is együtt tudok élni. A te érzéseidért nem én tartozom felelősséggel. Én a lányomért tartozom felelősséggel. Azért, hogy biztonságban érezze magát, hogy komolyan vegyék, hogy megtanulja: az ő határai is számítanak.
A locsolkodók érzelmi reakcióinak kezelésére viszont nem vállalok szerepet. Nekik ugyanis nem én vagyok az anyukájuk.
