A demokrácia ugyanis nem az a rendszer, ahol csak négyévente kipipálunk egy szavazólapot, aztán hátradőlünk, és lemondunk minden beleszólásról. Demokráciában élni nem csak jog, hanem felelősség is. Ami azt illeti, szerintem főleg az.
A szabadság terhe valóságos teher. Nehéz, kényelmetlen, néha fárasztó. Azt jelenti, hogy részt veszünk a közös dolgaink alakításában – és ez sokszor vitát, tanulást, szembenézést igényel. Mégsem vonhatjuk ki magunkat. Mert a politika, ellentétben az itthon oly gyakori tévhittel, nem egymásra köpködés és nem is a másik hibáinak végtelen sorolása. A politika a megoldások keresése. Véleményalkotás. Közös döntés arról, milyen irányba haladjon az ország, a társadalmunk, az életünk.
Amikor valaki azt mondja, „nem érdekli a politika”, akkor – talán anélkül, hogy tudná – azt mondja: nem érdekli, mennyit keresnek az ápolók, milyen feltételek között dolgoznak a tanárok, vagy hogy ki fér hozzá időben az egészségügyi ellátáshoz.
Olvass még a témában
Nem érdekli, hogyan alakulnak a gyermekvédelmi törvények, kihez jut el a családsegítés, van-e elég pénz a fogyatékkal élők támogatására. Nem számít neki, hogy biztosítják-e a szabad információáramlást, hogy van-e független sajtó, hogy ellenőrizhetőek-e a döntéshozók. Pedig ezek nem „politikai témák”, ezek a mindennapi élet alapjai. Az, hogy milyen iskolába jár a gyerekünk, mennyit fizetünk egy kiló kenyérért, vagy hogy beférünk-e még a műtőbe, amikor baj van – ezek mind a politika egyenes következményei.
Aki azt mondja, nem érdekli a politika, az valójában azt mondja: nem érdekli, milyen sorsa van az árvaházi gyerekeknek, vagy kapnak-e segítséget azok, akik párkapcsolati erőszak elől menekülnek.
Nem érdekli, hogy megkapják-e a kórházak a szükséges eszközöket életmentő műtétekhez. Nem érdekli, hogy ki mondhatja el a véleményét, és ki hallgattatik el. Ez nem semlegesség. Ez nem higgadtság. Ez felelőtlenség, ez érzéketlenség, ez vérlázító nemtörődömség.
A közöny nem erkölcsi fölény
Nem a tisztánlátás jele, hanem az elfordulásé. És persze, egyszerűbb eltartott kisujjal távol maradni a „piszkos” ügyektől, elegánsan kimondani, hogy „nekem mindegy, ki van hatalmon, úgysem változik semmi”. De épp ez a hozzáállás az, ami lehetővé teszi, hogy ne is változzon semmi. Hogy mindig mások hozzák a döntéseket – és mindig másokat hibáztassunk érte. A demokrácia nem működik passzív állampolgárokkal. A demokrácia együttműködést kíván. Figyelmet. Részvételt.
És igen, mindez baromi fárasztó. Néha akár reménytelennek is tűnik. De amikor valaki azt mondja, „nem érdekli a politika”, az nem kivonul a rendszerből – csak épp lemond arról, hogy beleszóljon.
Mások döntései pedig őt is érinteni fogják. Mert végső soron a politika nem róluk szól – hanem rólunk. És ha tényleg jobb világot akarunk, akkor nem hallgathatunk. Nem maradhatunk kívül. Mert ha nem mi döntünk, döntenek helyettünk. És akkor majd sírhatunk az után a felelősség után, amit sokan most olyan nagyon próbálnak kivetni a nyakukból.
