Egy jó kapcsolat az én szememben egy élő dolog: nő, zsugorodik, új ágakat hoz, virágzik és néha hervad is. Akár karriert váltasz, akár szülővé váltok, akár betegség, költözés vagy anyagi hullámvölgy áll be az életetekbe — mindezek a változások forma- és ízváltoztatók.
A kérdés nem az, hogy elkerüljük-e őket, hanem az, hogy hogyan válunk rájuk képessé. Az alkalmazkodás nem passzív engedelmesség; tudatos figyelem, gyakori beszélgetések és kompromisszumok sorozata. Nem állóvíz. Inkább hajó egy viharos tengeren – de éppen ez az imbolygás tarthatja életben a szenvedélyt.
Vannak pillanatok, amikor jó visszavonulni a biztonságba — amikor a kölcsönös bizalom falai átölelnek minket, és megnyugszunk. Ezek az idők fontosak; pihenni kell, töltekezni, érezni, hogy van hova hazatérni. Ugyanakkor veszélyes, ha ez a nyugalom végállomássá válik. Ha a kapcsolatot „késznek” tekintjük, feladjuk a változtatás, a növekedés és a kíváncsiság lehetőségét. Mert a szerelem, amelyet nem gondozunk, előbb-utóbb elszürkül. Olvass még a témában
Nincsenek persze illúzióim. Nem várok tökéletességet, és nem hiszem, hogy egy hosszú távú kapcsolatban minden nap ugyanolyan erővel van ott a szenvedély. De nekem szükségem van rá, hogy ott legyen, és többször legyen előtérben, mint takaréklángon. A célom nem a rév, de nem is a céltalanság — hanem az a fajta szerelem, ami közben állandóan újraírjuk a szabályokat, együtt tanulunk, és nem félünk a próbáktól. És a bizalom ellenére is félünk a lehetőségtől, hogy elveszíthetjük egymást. Ezért teszünk minden nap érte, hogy ez ne történjen meg.
