A gyerekeket is megviseli a válás, de az alábbi tanácsok segítenek minimalizálni a negatív hatásait.
Több szem többet lát
Elmondtam a kislányom óvónőjének és a fiam osztályfőnökének, hogy válunk és ha lát valami változást a viselkedésükben, szóljon nekem. A fiamnak kellett pár beszélgetés az iskolapszichológussal, ami segített.
Változás nélkül
Válás után a volt férjemmel csak hétvégenként voltak a gyerkőcök, ami azt jelentette, hogy egyedül kellett menedzselnem a különóráikat. Ez fizikai képtelenség volt, mert a három gyerek között úszó-, foci- és judo edzés, illetve kézműves és sakk szakkör, továbbá zongoraóra oszlott meg. Ilyenkor jön az a dolog, hogy bármennyire is nehezen kérsz segítséget, most kénytelen vagy, legalábbis velem így volt. Olvass még a témában
Nem mindig élvezem a gyereknevelést – de nem tartom magam ettől rossz anyának
Ezt hozza 2026. szeptember 8. a numerológia szerint: lezárás és elengedés
„Az elfuserált családod miatt gondolod ezt” – Hogyan kezeld a partnered, ha leereszkedően bánik veled
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
Az addig utált ex-anyósom bevállalta a sakk és úszás fuvart, egy osztálytárs anyukája a judot, a bátyám a focit, a legnagyobb gyerek pedig bérletet kapott és megtanult tömegközlekedni. Utóbbitól kicsit féltem, de hamar belejött és élvezi is. Megérte az erőfeszítés, hogy – ha már otthon minden felborult – legalább a kis napi rutinjaik nem változtak.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






