Nápolyi félelem
Őszintén mondom, hogy talán még soha nem féltem annyira, mint a megérkezésünk utáni egy órában. A taxisöfőr részletesen elmondta, hogy a szűk kis utcán merre kell haladnunk, és mivel ott már nem fért be kocsival, az utolsó pár száz métert gyalog kellett megtennünk. Azzal tisztában voltunk, hogy a táskánkat az itthoninál szorosabban kell majd fognunk, de a kezdeti sokknál ez volt a legkevésbé kellemetlen tényező.
Ha találkoztál már rossz arcokkal, akkor azt szorozd fel százzal és nagyjából az fog közelíteni a nápolyi kiadáshoz.
A szívem a torkomban dobogott és minden erőmmel azon voltam, hogy eljussunk a szállásig. Nyilván az sem nyugtatott, hogy férfi híján sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben voltunk. Megérkezve a szállásra (ami egyébként a városközpontban volt), nyugtáztuk, hogy lehet Nápoly mégsem volt a legjobb választás.
