A megérkezésünkkor – jó magyar módjára – elrohantam egy sörözőbe, ahol kértem egy korsó helyi barna sört. Imádtam. Budapesti, átlagos sörfogyasztóból egy perc alatt átvedlettem cseh bárzongoristává. Na jó, nem szó szerint, de a csodásan keserű italtól és a város utcáin elhelyezett különböző zongoráktól csak különlegesnek érezheti magát egy turista. Na nem mintha bármi problémám lenne a magyar utcákkal és a magyar kocsmákkal, de hát… A sör az sör. Ráérősen andalogva az utcán jó párszor belebotlottam kis bódékba, amik prágai sült sonkát árulnak, és eszembe jutott, miért is vagyok itt, így rögtön belecsaptam a „cseh lecsóba„, a gulyáslevesbe.
Tudom, magyarként talán szégyen a következő mondatom: talán anyukám és nagymamám gulyásával is felér a prágai leves. De mindenképpen a közelükben jár. Ezt mindenkinek ki kell próbálnia, határozottan állítom, hogy az ízlelőbimbóim azóta is a cseh finomságra csábítanak. Addiktív. A sör persze sosem maradhat el, tökéletes „desszert” egy korsó barna Krusovice egy hangos, új és régi barátokkal teli étteremben. A desszert desszertje pedig nem más, mint egy utcai bódéban sütött gofri vagy palacsinta.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
