Ezt művelte a halott apja holmijaival

Nem volt, aki eltemettesse. Nem azért, mert egyes–egyedül, rokonság, és barátok nélkül élt – nem. Pusztán csak azért, mert erre nem akart pénzt áldozni senki. A fia sem, akivel immár hat éve nem sokat tudtak egymásról. Nem tudtak, mert a fiú anyja halála után elmenekült a szülői házból: édesapja alkoholizmusa elviselhetetlenné tette az életét.

Akkor azt hitte, le bírja vetkőzni a rossz beidegződéseket, de mára bebizonyosodott ő sem képes küzdeni a problémákkal, s a könnyebb utat választva az italozás mellett döntött. Az önkormányzat által lebonyolított temetésre is ittasan érkezett, és igencsak meglepődött, amikor látta mennyien vesznek végső búcsút az ő – ahogy ő fogalmazott – „elfuserált” édesapjától.

A temetés után dülöngélve fogadta a részvétnyilvánításokat, és alig várta, hogy hazamehessen. „Haza”   – kesernyésen elmosolyodott – a ház alig látszott ki az embermagasságú gazból, és annyira leromlott – elhanyagolt állapotban volt, hogy félő volt: rövidesen összedől.

– Na, Sanyikám! Itt hagyott bennünket az öreged! Becsüld meg, ami utána maradt. Hisz, ahogy hallom a nagyvárosban sem sikerült boldogulnod– veregette meg a vállát a keresztapja, miközben megpróbáltak átvágni az őserdőszerű növényzeten.