Csak gyorsan rápillantasz az emailekre, amíg a gyereket altatod, vacsora előtt még elküldesz egy üzenetet és bevásárlás közben elintézel egy halaszthatatlan hívást… Az elmúlt időszak bizonyította, hogy a távmunka és a „rugalmas munkarend” a gyakorlatban sokszor azt jelenti, hogy a munkaidőnk soha nem ér véget.
Lehet, hogy úgy érezzük, 5 után már nem dolgozunk, hiszen csak rápillantunk a képernyőre vagy éppen egy percet szánunk egy munkahelyi feladat leokézására. Mégis, azzal, hogy a gondolatainkba befészkelik magukat a munkahelyi feladatok és határidők akkor is, amikor a családunkkal vagy az otthonunk kényelmében, a munkaóráinkon túl vagyunk, összemosódik a munka és a magánélet határa, és ez semmiképpen sem egészséges dolog.
A „kikapcsolás” joga egy ideje már foglalkoztatja a munkajogi törvények alkotóit. A poszt-Covid világban valószínűleg így vagy úgy, de mindenhogyan választ kell találni erre a kérdésre. Olvass még a témában
A kikapcsolás joga
Vannak államok, ahol a probléma már korábban is felmerült. A „kikapcsolás” jogával kapcsolatos első jogszabály 2016-ban jelent meg Franciaországban, majd 2017-ben Olaszországban és 2018-ban Spanyolországban.
Bár ezek részleteikben eltérnek egymástól, összességükben a szabályok védik a munkavállaló azon jogát, hogy ne válaszoljon a munkahelyen kívüli kommunikációra az üzleti órákon kívüli időszakban, és ne büntessék ezért. (Például azzal, hogy elutasítják az előléptetést, ha nem hajlandó hétvégén dolgozni).
Az elmúlt két évtizedben Németország is tett lépéseket a munkavállalók távozási képességének védelme érdekében, ha nem a törvény útján; ehelyett tárgyalásokat folytattak a vállalati érdekeltek között.
Több német multinacionális vállalat szigorúbb álláspontot képvisel. Olyan vállalati megállapodásokat léptettek életbe, amelyek biztosítják a munkavállalók kikapcsolásának jogát, köztük a Volkswagen, a Daimler és a Siemens. A Volkswagennél például állítólag a vezetőségen kívüli alkalmazottak 18:15 és 07:00 között nem férhetnek hozzá okostelefonjukon a céges e-mailjükhöz.
