Nyár van, kánikula, az emberek nem csak hűsölésre vágynak, hanem arra az egyéni életérzésre is, amit csak a strandok tudnak nyújtani. Járjunk hát nyitott szemmel ott is…
A társasági ember
A társasági ember valójában nem társasági, csak gyáva egyedül menni bárhová. Párosával járnak medencébe, mosdóba, miközben szaftos és hangzatos hímsoviniszta mondatokat próbálnak kicsikarni magukból.
Hangjuk harsánysága fordítottan arányos önbizalmukkal. A társaság többnyire egy asztalt teljesen betakar poharakkal, üvegekkel.
Elhelyezkedésük a következő: az asztal mellett ülnek a lányok, asszonyok és az ő (leendő) férfijaik. Ez a status quo biztosítja a rövid pórázt. Az egyedülállók az asztal körül bolyongva keresik a helyüket és az alkoholos italt – emiatt van minden strandon kikopva körkörösen az asztal körül a fű.
A társasági ember jellemzője, hogy kora délutánra úgy kiakad a sok piától és a sok női test látványától, hogy jobb híján kikezd a társaság egy foglalt nőtagjával.
Az egyedülálló
Ránézésre lehet látni, hogy vadászni megy, nem viszi túlzásba a strandfelszerelést, ami konkrétan egy fürdőgatyát és egy vállra vetett törölközőt jelent. Tanyázási helye a medencelépcsők és a büfék környéke. Egész nap eszik-iszik, folyamatosan mozgásban van.
Ha megáll, azt olyan helyen teszi, ahonnan az egész környéket belátja. Szeme úgy jár, mint a sublótfiók, figyelmének középpontjában kizárólag a másodlagos női nemi jelleg van.
Minél kisebb az önbizalma, annál nagyobb a valószínűsége, hogy magával viszi saját kiskorú fiát, vagy kér egyet kölcsön a családból, szomszédtól – aki ugyanúgy áll, viselkedik, néz, mint a mellette lévő egyedülálló hím.
Ő az, aki a lízingelt gyereket estére rákvörösen, napszúrással és sörszagúan, de boldogságban úszva viszi haza.
A múlt Adoniszai
Jellemzően a hatvanas évek szülöttei, olyan férfiak, akik igen jól tartják kordában nem kevés testszőrzetüket.
A bundeszligás séró – az ezredforduló után születettek kedvéért, olyan sűrű szálanként belőtt, lendületesen befésült, többnyire hullámos hajtömeg, mely a német pornósztárokra volt jellemző egy generációval ezelőtt, a tömött, precízen vágott rőzsebajusz, a barna, göndör, fésült mellszőrzet, szigorú tekintet az, ami első körben feltűnő.
Amúgy ő az a típus, aki sosem szolizik, mégis az év minden napján frissen barnultnak látszik.
Általános jellemzője, hogy kezében egész nap ugyan azon üveg sör van, ami sosem fogy el, és sosem ül vagy fekszik le a strandon. Többnyire barátnője piruló teste mellett járkál, mint egy smasszer, a terepet figyelve, egész áldott nap.
A kultúr-test
Szintén öregedő férfitípus, az öreg oroszlán fajta. Barnaságában fellelhető a barnító krém és szolárium fénye, mely kissé kiemeli májbetegségének sárga színét, amit akkor szedett össze, amikor még valóban fiatal volt és bírta az alkoholt.
Haja tincsenként, fénylő csigás loknikban omlik vállára, melyet öt másodpercenként megráz, mint egy oroszlán a sörényét.
Haján kívül más szőrzet nincs, viszont annyi olaj, kence és mifene van rajta, hogy a légy landolásnál elcsúszik a mellkasán. Bázisa közel van a mosdókhoz, büféhez, – egyperces sétával elérhető közelségben – mert csak rövidtávon tudja hatékonyan behúzni hasát. Csak energiaitalt iszik, többnyire fiatal, tökéletes alakú és színű, néma, vagy hisztériás utánfutóval közlekedik a strandon.
A családcentrikus
Ő az a típus, aki bármilyen külalakban előfordul. Jellemzője, hogy minden nőt megnéz a strandon, válogatás nélkül. Nyakában ott lóg az a hihetetlenül rikító színű, műanyag, vízhatlan tok, melybe a fagyipénz van elrejtve. Mindig megy valahová, ám sosem ér oda, mert valami mindig eltéríti.
Ő az, aki a bejárati vagy büféajtó mögé bebújva szlopálja a sört, mert úgy érzi, bármikor lebukhat. Étkezési szokásait tekintve csak rántott húst paradicsommal evő, amit népes családjával fogyaszt el az anyós ízlésvilágát tükröző, tarka fürdőlepedőn, egy fa árnyékában, szelíden, meghunyászkodó mosollyal. Egyéni megfigyelés, hogy a családcentrikus típus valami ismeretlen oknál fogva sohasem barnul le.
