Miért jutottunk ide?
Okolhatnánk a társadalmat, a médiát vagy a TMI-t, én mégis úgy gondolom, hogy mindenki a saját tetteiért felelős. A szabadságot áhítjuk, miközben birka módon követünk irányzatokat, és hallgatunk a barátaink, családunk, legrosszabb esetben vadidegenek szavára. Elhisszük, hogy normális az, ha eldobunk egy kapcsolatot, ahelyett, hogy dolgoznánk rajta, mert a függetlenségünk, az egyéni értékeink fontosabbak, mint a Mi. Mégis, én azt mondom, legyen akármilyen nehéz a munka és a magánélet között lavírozni, jöjjön akármennyi akadály, én fogom eldönteni, meddig úszok az árral szemben, és amíg a másik fél is így vélekedik, tulajdonképpen nem is egymagam viselem az olykor égig emelkedő hullámokat. Ez veszett ki ma már sokunkból, a kitartás és a hit, egymásban, a jelenben, a jövőben, és saját magunkban!
Ezek ellenére amondó vagyok, van, amit már nem lehet megjavítani, és amibe nem érdemes energiát fektetni. Azonban ezt csak mi érezhetjük, hogy ez azért történik, mert a kapocs, tényleg nem volt az igazi, vagy csak azért, mert nem volt elég kitartásunk, hogy megtudjuk, vajon azzá válhatott volna.
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünk5 dolog, amiről még az eljegyzés előtt el kell beszélgetned a pároddalA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
