– ha óvodába kerüléséig túlféltettük, túlóvtuk, idegen ember még a közelébe sem került (ez esetben nekünk szülőknek van nagyobb szükségünk erre az egészségtelen kötődésre, mert a magunk bizonytalanságát szeretnénk azzal elfedni, hogy őbelé kapaszkodunk).
– amikor kistestvér érkezett, és a nagyobbik úgy éli meg, hogy őt „le akarják passzolni”. Szeretné, ha őt is úgy babusgatnánk, mint azt a kis bőgőmasinát. Folyton azt hallja, hogy ő már nagy, meg tudja ezt is, azt is, amazt is csinálni, miközben kétségbeesetten próbálja visszaállítani az elvesztett „ősállapotot”, s öntudatlanul visszacsúszik (regrediál) az általa már rég meghaladott fejlődési szint(ek)re – pl. bepisil, pelenkát követel, elkezd selypegni, „baba módra” viselkedni.
Minden olyan esetben, amikor ezek a kétségek, szorongások felmerülnek, bátran kérjük az óvodában dolgozó pszichológus tanácsát, hiszen ő más szemszögből látja a mi problémánkat, és segíthet olyan fogódzókat, támpontokat találni, amelyeket megragadva ki tudunk mászni a gödörből – vagy akár a saját megnyugtatásunk végett. Olvass még a témában
Szerző: Földes Hilda