Életmód / Család

Mint ágtól a levél – a gyermekpszichológus az óvodai beszoktatásról

Hároméves kora táján tapasztalhatjuk, hogy gyermekünk egyre nagyobb önállóságra törekszik, egyre több mindent akar és igyekszik egyedül megoldani, ugyanakkor a szoros együttlétet és a segítséget is gyakran igényli még tőlünk.

Beszéde összefüggő, már nemcsak nappalra, hanem éjjelre is szobatiszta, önállóan öltözködik és eszik. Sokan ekkor kerülnek el először otthonról, hogy megkezdjék óvodai „pályafutásukat”. Azoknál a gyerekeknél hozza ez az időszak a legtöbb változást, akik még nem jártak nagyobb gyerekközösségben,  nem voltak  hosszabb ideig távol az anyától (csak az anya, illetve a nagymama vigyázott rájuk).

Kényes időszak?

Szakirodalmi adatok alapján tény, hogy a gyermek születésével létrejövő család életében a legnagyobb horderejű változást az óvodába lépés hozza. Nemcsak a gyermek nagyobb önállósága, családtól való elszakadása miatt, hanem sok édesanyának ekkor kell visszailleszkednie a munka világába is, felzárkózni a szakmájában, és szembesülni azzal a lelkiismeret-furdalással is, hogy a „sok-minden-más”-ra fordított energia sokat elvesz az addig gyermekére jutó figyelemből, törődésből.

Más családokban a kistestvér érkezik ebben az időszakban. Az édesanyák egy idő után azzal szembesülnek, hogy nem jut annyi idő, energia a nagyobbacskára, mint a kicsire. Ilyenkor mindenkiben megnő a feszültség, türelmetlenség, miközben az anyának és a háromévesnek is sokkal több figyelemre, segítségre, lelki támaszra lenne szüksége a tágabb család részéről, mint addig. (Ez a munkába állás első hónapjaira is igaz!)

Hogyan segíthetjük a beilleszkedést szülőként?

A legfontosabb dolog, amivel segíthetünk gyermekünknek, a határozottság:

– mi adjuk meg a keretét a búcsúzásnak, a délutáni találkozásnak
– ne hagyjuk alkudozni a gyermeket, hanem szeretettel, de határozottan tartsuk be a távozás-érkezés ideális formuláit

Hogyan? Miután a kicsi átöltözött, megvan a játéka, közösen elpakoltuk a ruháit a szekrényébe, bekísérjük a csoportba, és a lehető legrövidebben elköszönünk tőle, nyugodtan, magabiztosan, ám stabilitást, szeretetet sugallva. Olykor ez kifejezetten színészi képességeket igényel, de csemeténknek akkor lesz könnyebb dolga az óvodában maradással, ha azt sugározzuk, hogy a lehető legjobb helyen hagyjuk, és ez számunkra is megnyugtató. Ők sokkal több mindent megéreznek, tudnak (úgy is, hogy megfogalmazni, kimondani még nem képesek), mint azt mi sejtenénk, ezért a mi bizonytalanságunkat, szorongásunkat is megérzik, s ők maguk is elbizonytalanodnak, s szorongani kezdenek az idegen helyzetben.

Ha szükségesnek érezzük, néhány napig maradjunk ott vele rövid ideig reggelente, amíg feltérképezi, birtokba veszi a terepet, és kezd ismerőssé válni számára a hely és a helyzet. Ezt azonban nem szerencsés a végtelenségig nyújtani. Távozásunkat sokszor könnyek kísérik (ami jólesően simogatja szülői büszkeségünket), de hamar felszáradnak (különösen, ha nem lépünk vissza háromszor-négyszer, bekukucskálva az ajtón, és ezzel megzavarva a gyermeket az éppen megkezdett tevékenységében).

 A szorongó gyermek

 Mi okozhat tartós sírást, magába zárkózást, meg nem békülést a beszoktatáskor?

– ha a gyermek otthoni kapcsolataiban sem érzi biztonságban magát (pl. ki nem mondott feszültségek, eltitkolt betegség, haláleset, válás stb. vannak a családban)

– ha óvodába kerüléséig túlféltettük, túlóvtuk, idegen ember még a közelébe sem került (ez esetben nekünk szülőknek van nagyobb szükségünk erre az egészségtelen kötődésre, mert a magunk bizonytalanságát szeretnénk azzal elfedni, hogy őbelé kapaszkodunk).

– amikor kistestvér érkezett, és a nagyobbik úgy éli meg, hogy őt „le akarják passzolni”. Szeretné, ha őt is úgy babusgatnánk, mint azt a kis bőgőmasinát. Folyton azt hallja, hogy ő már nagy, meg tudja ezt is, azt is, amazt is csinálni, miközben kétségbeesetten próbálja visszaállítani az elvesztett „ősállapotot”, s öntudatlanul visszacsúszik (regrediál) az általa már rég meghaladott fejlődési szint(ek)re – pl. bepisil, pelenkát követel, elkezd selypegni, „baba módra” viselkedni.

Minden olyan esetben, amikor ezek a kétségek, szorongások felmerülnek, bátran kérjük az óvodában dolgozó pszichológus tanácsát, hiszen ő más szemszögből látja a mi problémánkat, és segíthet olyan fogódzókat, támpontokat találni, amelyeket megragadva ki tudunk mászni a gödörből – vagy akár a saját megnyugtatásunk végett.

Szerző: Földes Hilda

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Bien.hu

    FREE
    VIEW