Minden lány életében az első férfi a saját édesapja vagy más olyan felnőtt férfi, aki a legtöbb időt tölti vele. A pubertás idején azonban ennek a misztikus kapcsolatnak egy időre gyengülnie kell. Ha ez nem történik meg, akkor a lánygyermek a felnőtt életét is abban a bűvkörben éli, amely szerint a férfi erősebb, parancsolhat, döntéseket hozhat helyette. Ezáltal szinte esélye sincs kiegyensúlyozott, egyenrangú párkapcsolat kialakítására. A kamaszkori elszakadást néhány lázadó és kalandos év után a visszatalálás követi. Ilyenkor már természetesen nem a gyermek, hanem a felnőtt nő fog újra közelebb kerülni az édesapjához, amely tovább gazdagíthatja az egyébként is különleges viszonyt. Ez az ideális és sajnos a ritkább variáció. Legtöbbször ugyanis az apa egy folyamatos hiányérzetként van jelen a lánya életében.
A távol lévő, külföldön dolgozó, elvált apukák lányai hajlamosabbak a leginkább arra, hogy párkapcsolataikban, házasságukban párjuktól várják el, hogy betöltsék az apai űrt az életükben. Azok az apák, akik uralkodni szeretnek a családjukon, kikövezik lányaik számára az utat az alacsony önbecsülés felé. Ők lesznek azok, akik a rossz szándékú, gyanús, megbízhatatlan férfiak iránt vonzódnak, akik gyakran becsmérlik – akár társaságban is – a viselkedésüket és önálló gondolataikat. Az engedékeny, vajszívű apák eszén már egészen korán, óvodás korban is túljárnak a cseles kislányaik. Élvezik is ezt a játékot. Olyannyira, hogy ezt a jól fejlesztett képességüket felnőtt korban is használják, és ravaszul képesek manipulálni, ha úgy tetszik, a „farkuknál fogva” vezetni a férfiakat.
