Világunk elképzelhetetlenül gazdag, rengeteg felfedezésre váró csodát rejt, mindig változásban van, és időről- időre káprázatos jelenségeket alkot.
6. Limenitis archippus és a királylepke: Mint két tojás
A Limenitis archippus vélhetően korábban a madarak kedvelt csemegéje volt, míg úgy nem döntött, hogy kicsit kellemetlenebb ízűvé válik. És biztos, ami biztos még azzal is megnövelte az életben maradásának esélyeit, hogy szinte megszólalásig lemásolta a pompás királylepke (Danaus plexippus) külsejét, ami tudvalevő, hogy mérgező és a madarak messzire elkerülik.
Önvédelmet szolgál még a vavilovi mimikri is, amikor egy vadnövény egy kívánatos fajt, vagyis haszonnövényt utánoz.
7. Rozs: búza imitáció
Szívós, kitartó természetének és egy kis imitálásnak köszönheti sikerét a rozs, aki hajdanán még a búza gyomnövényének számított. Voltaképp ez egy pozitív fejleményként könyvelhető el. A közönséges bükköny pedig egy kiméra jelenséget alkalmazva tudott csak igazán érvényesülni a lencse mellett, miután megunva a kiselejtezést, magjainak tulajdonságait az étkezési lencséhez igazította.
Színlelt ártalmatlanság
Az adaptációnak vannak agresszívebb formái is, amelyek azt hivatottak megkönnyíteni, hogy könnyebben vagy egyszerűebben jusson élelemhez az adott állat.
8. Rablólégy: Báránybőrbe bújt farkas
A rablólegyek (Asilidae) családjába tartozó Laphria nemzetség tagjai arról nevezetesek, hogy olyan bájosan bolyhosnak próbálnak tűnni, mint a poszméhek, hogy ezzel a többi rovarban elaltassák a gyanakvást. A legélethűbb jelmezért a Laphria thoracica kitüntetést érdemelne.
9. Photuris szentjánosbogár: Igazi femme fatale
A szentjánosbogarak családjába (Lampyridae) olyan rovarok tartoznak, akik rendelkeznek a biolumineszcencia képességével, és ezt arra használják, hogy egymásra találjanak és fellobbanjon a nagy szerelem a párocska között.
Igen ám, de nem mindenki nézi jó szemmel a másik röpke boldogságát, igazából nem teljesen erről van szó, hiszem tudjuk, hogy az állatok csak a túlélés érdekében vadásznak. Családon belül mindenkinek megvan az egyedi „nyelvezete”, pontosabban az összetéveszthetetlenül hozzá tartozó fényjele, hogy még csak véletlenül se legyen belőle kellemetlen félreértés.
A Photuris fajba tartozó nőstények azonban valóságos femme fatale-ként viselkednek. Képesek megváltoztatni a saját morzejelüket, ezzel megtévesztve a többi szentjánosbogár hímjét, akik a hamis szerelmi üzenettől elvakulva boldogan közelítik meg a szívük hölgyének vélt egyedet, pedig nekik csak a falatozáson jár az eszük. Illetve még valamin, jól jön nekik a pókok elleni védekezés érdekében a bogártásaikban fellelhető méreg is.
10. Orchideák: (Re)produkálják magukat
Maurice-Alexandre Pouyanne írta le először az orchideák ravasz trükkjét, amivel lóvá teszik a gyanútlan rovarokat.
A növények nagy részének a megporzás miatt óriási szüksége van a pollinátorokra, ennek érdekében sokan bőségesen megterített asztalokkal látják vendégül kicsiny segítőiket. Nektárszökőkút, virágporral teli kelyhek várják az éhes dolgozókat, vándorokat, felderítőket, egyszóval mindenkit.
A finomságokért cserébe csak annyit várnak el, hogy segítsenek tovább építeni a családfát. Normális esetben ez így igazságos, valamit valamiért. Azonban a gyönyörű orchideafélék nem igazán értenek egyet ezzel, ezért egy meglehetősen önző módszert választottak maguknak. Úgy formálták a külsejüket, hogy az még vonzóbb legyen, és a rovarok körül zsongják őket.
A bangó nemzetség tagjai rovarfélék nőstényeinek alakját utánozzák, tetézve ezt a rájuk jellemző feromonokhoz hasonlító illat kibocsátásával.
Ezzel a körmönfont taktikával veszik rá a gyanútlan hímeket, hogy elvégezzék a beporzást.
És igen, ez csak a növény számára jár előnnyel, a rászedett állatkák pedig csalódottan távozhatnak, mivel sem nőstényt nem találtak, de még egy csepp nektárt sem kapnak kárpótlásul.
+1. Kavicsnövények: kamu(flázs)
Akik legszívesebben láthatatlanná válnának, a kamuflázs technikáját alkalmazva szinte beleolvadnak az őket körülvevő környezetükbe. Ezt illusztrálja a kavicsnövények esete, akiket felületesen szemlélve könnyen élettelen kődaraboknak nézhetünk.
A hócipős nyúl (Lepus americanus) alkalmazkodásának jeleként fehér kabátot ölt télen, hogy jobban beleolvadjon a havas tájba, míg tavasszal barna színűre változtatja a bundáját. Ilyesmi érvényesül az oroszlán és a jegesmedve esetében is, csakhogy ők azért szeretnének diszkrétek maradni a környezetükben, hogy ne ijesszék el a potenciális zsákmányt. Az emberek által használt terepmintás holmik és rejtőmintás vadászruhák is hasonló módon működnek.
A mimikri tehát nem valami modern mutatvány, az élőlények évmilliók óta élnek vele és használják fel a fejlődésük érdekében, hogy javítsák az életben maradás esélyeit.
