Törvényszerű, hogy a korral egyre jobban kezdjük utálni az embereket?
Általában az emberek érzelmileg stabilabbá, barátságosabbá és lelkiismeretesebbé válnak, amikor elmúlik a kamaszkoruk, valamint maguk mögött hagyják fiatal felnőttkorukat is. Kevesebb izgalomra, ellenben több tudatosságra és csendre van szükség ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk. Azt hiszem, erre mondhatták régen azt, hogy „benő a fejünk lágya”, még ha ennek ideje ki is tolódott az elmúlt évtizedekben.
Ha életünk első fele a tapasztalásról szól, valamint arról, hogy a környezetünk tükröződésében megismerjük önmagunkat, akkor a második fele arról, hogy megértsük, milyenek vagyunk valójában. Ehhez viszont sokkal több önmegfigyelésre, befelé fordulásra van szükségünk, hiszen a hétköznapok zajában egyre csak távolodunk valódi személyiségünktől.
Az évek múlásával azonban megtanuljuk megérteni az igényeinket, megismerjük, mire vágyunk valójában. Azok a viselkedésmódok, amelyek összefüggenek a gyakori kimozdulással, az új, idegen élmények keresésével, az életkor előrehaladtával természetesen háttérbe szorulnak. A pszichológusok ezt egyfajta belső érésnek nevezik, úgyhogy nem csak pusztán arról van szó, hogy egyesek introvertáltabbak másoknál.
Azonban, ha úgy veszed észre, hogy már egyáltalán nem vágysz senkinek a társaságára és utálatod nem csak a túlzsúfolt tinidiszkókra terjed ki, hanem úgy általában minden közösségi eseményre, akkor érdemes egy kis önvizsgálatot tartanod. Nem kell azonnal mentális problémára, depresszióra gondolod, hiszen más körülmények is befolyásolhatják, ha így érzed magadat:
Ha életünk első fele a tapasztalásról szól, valamint arról, hogy a környezetünk tükröződésében megismerjük önmagunkat, akkor a második fele arról, hogy megértsük, milyenek vagyunk valójában. Ehhez viszont sokkal több önmegfigyelésre, befelé fordulásra van szükségünk, hiszen a hétköznapok zajában egyre csak távolodunk valódi személyiségünktől.
Az évek múlásával azonban megtanuljuk megérteni az igényeinket, megismerjük, mire vágyunk valójában. Azok a viselkedésmódok, amelyek összefüggenek a gyakori kimozdulással, az új, idegen élmények keresésével, az életkor előrehaladtával természetesen háttérbe szorulnak. A pszichológusok ezt egyfajta belső érésnek nevezik, úgyhogy nem csak pusztán arról van szó, hogy egyesek introvertáltabbak másoknál.
Azonban, ha úgy veszed észre, hogy már egyáltalán nem vágysz senkinek a társaságára és utálatod nem csak a túlzsúfolt tinidiszkókra terjed ki, hanem úgy általában minden közösségi eseményre, akkor érdemes egy kis önvizsgálatot tartanod. Nem kell azonnal mentális problémára, depresszióra gondolod, hiszen más körülmények is befolyásolhatják, ha így érzed magadat:
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!