Kisgyermekként és később kamaszként is mindannyiunk természetes igénye, hogy figyeljenek ránk. Sokan szinte presztízskérdést csinálnak abból, hány barátunk van, ami ugyancsak normálisnak tekinthető.
Tinédzserkorunkban egyértelműnek számított, hogy akinek a legtöbb ismerőse és haverja van, az népszerű. Aki ezeket elmondhatta magáról, ott volt minden buliban sőt, a bulit szervezők érezték megtisztelve magukat, hogy megjelent az illető. Nekem is volt olyan időszakom, mikor ezt fontosnak éreztem és szerintem, aki választhatott a közkedveltség és a közutálat között, az előbbi mellett tette le a voksát.
Aztán, ahogy teltek az évek, úgy lett egyre kevésbé lett fontos, mit gondolnak mások, vagy, hogy ott vagyok-e a hétvégi buliban. Régen az volt meglepő, ha otthon voltam egy hétvégén, ma már az, ha kimozdulok – kis túlzással persze. Ebben nyilván közrejátszott az, hogy időközben családom lett, tornyosultak a feladataim és az időmet éjjel-nappal azokkal tölthetem, akiket igazán szeretek, nem kellett ez miatt elmennem otthonról. A haverok lemorzsolódtak és helyüket átvették az igazán jó barátok, akik egyébként hasonló cipőben járnak, mint én.
Kiégni nem csak a munkában, a feladatokban lehet, de tény, hogy az állandó fáradtság hatást gyakorol életünk miden területére. Még, ha szereted is, amivel foglalkozol, gyakran túlterheltnek érezheted magadat és az alváson kívül semmi másra nem vágysz hétvégente. A kiégés hatást gyakorol mindarra, ami korábban örömöt okozott, így a barátokkal való időtöltésre és a szórakozásra is.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!